Idén harmadik szezonját kezdi meg a Forma–1-ben az első kínai királykategóriás versenyző, Csou Kuan-jü. Amikor az Alfa Romeo bejelentette szerződtetését, talán nem sokan fogadtak volna erre. Csou a debütálása előtt sokak szemében csak egy átmeneti megoldást jelentő fizetős versenyzőnek számított, aki jobbnak tartott vetélytársakat fosztott meg a lehetőségtől.
Az elmúlt két évben a kínai bizonyította, többet tud, mint a kritikusai gondolták. És mint azt a Players Tribune oldalán megjelent írásban elismerte, a kapott kritikák és a támadások jobban bántották, mint azt kifelé mutatta, mivel az utat bejárva ő pontosan tudta, mennyi áldozatot vállalt a 12 éves korában Kínából Angliába költöző családja azért, hogy idáig jusson.
Ezen út kapcsán el is mesélte, hogyan indult az egész.
„Sokáig voltam rajongója az F1-nek. Minden Kínai Nagydíjra elmentem, és még most is megtenném, ha nem versenyeznék. Ilyen vagyok.”
„Ha visszamehetnénk az időben, és megmutathatnám, milyen volt a szobám akkoriban gyerekként, szétröhögnék magukat! Fernando Alonso-poszterek voltak mindenütt a falakon. Úgy nézett ki, mint egy tinédzser szobája, aki isteníti a kedvenc popsztárját! A létező legfurcsább idősávokban ültem órákig a tévé előtt, letekerve a hangerőt, mert a szüleim pár szobával arrébb aludtak. És csak álmodoztam.”
Arról, hogy nagy rajongója volt Fernando Alonsónak már számos interjúban beszélt. Csou kiemelte, minden e rajongással indult nála. „Kiválasztottam a kedvenc játékautóimat, és körbe-körbe tologattam őket a szőnyegen, miközben Michaelt (Schumacher), Fernandót (Alonso) és Kimit (Räikkönent) néztem, ahogy versenyeket nyernek. Tudtam, hogy csakis ezt akarom csinálni.”

Hozzátette, szerette ezt a sportot, de sokszor úgy érezte, az nem szereti őt viszont. Végül mégis felküzdötte magát a csúcskategóriáig, ahol ráadásul példaképe autójával debütált.
„A 2021-es Osztrák Nagydíjon teljesítettem az első szabadedzésemet. Még az F2-ben voltam akkor, de már nagyon bíztam benne, hogy kapok F1-es ülést a következő évre.”
„Az Alpine kínált nekem egy edzést, és Fernando autójával mentem. Az Ő autójával! Hatévesen néztem, ahogy megnyeri a Kínai Nagydíjat, segítettem anyukámnak azoknak a posztereknek a felrakásában, ő volt az én emberem. És az első F1-es hétvégémen az ő autójában ültem. Szürreális érzés volt.”
„Együtt jártam be a pályát vele és a csapattal. Olyan sokat kérdeztem tőle, amennyit csak tudtam, és hihetetlenül kedves volt. Azt mondta nekem, hogy legyek felszabadult, élvezzem, és csak csináljam, amire képes vagyok. Előző este üzent nekem írásban, hogy jelezze felém, bármikor kereshetem őt.”
„Másnap beszálltam az autóba, a kormányra néztem, és úgy voltam vele: »Ez Fernando Alonso kormánya!« Az edzés gyorsan elment. A levezető körömön a mérnököm Hamilton idejét közölte, és szólt, hogy Vettel gyorskörön van, nekem pedig meg kellett csípnem magam.”

„Úgy éreztem, közel kerültem mindenhez, amit akartam, és ettől csak még keményebben nyomni akartam. Mikor az Alfa Romeo már közel volt a döntéshez abban az évben, igazán nem tudtam, mire számítsak. Az azt megelőző pár hét intenzív volt. Az interjúk, a várakozás. Csak elhúzódott. Napokat töltöttem akkoriban azzal, hogy a gokartozásra gondoltam, a sok utazásra Európában és Ázsiában, az álmom hajszolására. Az éjszakákra, amikor csak feküdtem az ágyban, és hiányzott az otthonom, a családom. Azt akartam, hogy legyen értelme. Láttam a hatéves magamat, ahogy a nappaliban ül, és az akartam lenni, a tévé másik oldalán” – mesélte Csou.
Az álma végül valóra vált, a 2022-es bahreini debütálása pedig jól sikerült, hiszen 10.-ként egyből pontot szerzett – az első kínai versenyzőként. „Győzelemnek éreztem. Megöleltem anyukámat a paddockban aznap este, és mindketten hihetetlen megelégedést éreztünk. Itt vagyunk, ezt csináljuk. Ott volt az a számtalan óra, amikor úgy mentünk és jöttünk az edzésekről, hogy reméltük, egy nap talán megtörténhet, és most tényleg itt vagyunk, az F1-ben versenyzünk. És arra gondoltam, hogy Kínában talán egy kis fiú vagy lány otthonról néz engem, és elérzékenyültem. Még most is.”