Musorujsag
Élő Eredmények

Nem várható gyors ítélet Horner ügyében

Nem várható gyors ítélet Horner ügyében

Sky Sports, The Race
A legfrissebb sajtóhírek szerint kis esély mutatkozik arra, hogy lezárul a vizsgálat Christian Horner ügyében a Red Bull bemutatója előtt, sőt, még az is előfordulhat, hogy a szezonnyitóig is elhúzódik a történtek feltárása.

Hétfőn robbant az újabb F1-es hírbomba: a Red Bull belső vizsgálatot indított a csapatvezetői posztot 19 éve betöltő Christian Horner ellen. Az eljárást egy alkalmazott panasza miatt kezdeményezte az osztrák cég. Ezt követően rögtön beindultak a találgatások, a vádat illetően viszont továbbra is ködös a történet (néhány forrás egyelőre tudatosan tartja vissza információit).

Azt több forrás is megerősítette, Horner átlépett egy határt magatartásával. Innen viszont több irányt vettek a spekulációk: mivel kezdetben külön kiemelték, egy női alkalmazott tette a panaszt a csapatfőnök ellen, a gyanú egy irányba terelődött.

A hét során viszont több brit lap is arról írt, hogy a közleményben említett „elfogadhatatlan” magatartás mást takar: manipulációról, uralkodásról lehet szó és a problémát a szigorú vezetési stílus jelentheti. Felmerült az is, hogy a háttértben hatalmi harcok állnak és a Red Bull már az utódlásra is felkészült (sőt, a távozás lehetőségét is felajánlották Hornernek, aki elutasította ezt).

Kapcsolódó tartalom

Az ügyben fontos „állomás” volt a mai nap, a Red Bull ugyanis független bírák bevonásával ma hallgatta ki Hornert. Többen emiatt már most ítéletet vártak, sőt a hét elején híre ment annak, a Red Bull is hamar lezárná az ügyet; jövő heti bemutatója előtt mindenképp.

Erre jó eséllyel nem kerül már sor. A Sky Sports már délelőtt arról írt, az ügy el fog hózódni, hiszen a felek alaposan ki szeretnék vizsgálni azt és a mai „meghallgatás” szigorú számonkérés helyett afféle „interjú” volt, ami a napokban még megismétlődhet. Erről a csatorna rutinos riportere, Craig Slater számolt be, aki kiemelte, az ügy felgöngyölítése nem az F1-es ütemtervhez fog igazodni.

Aláhúzta, a felek egyelőre arra törekednek, hogy minden érintett számára igazságos és méltányos döntést hozhassanak. Ezen felül jelezte azt is, információi szerint az ügy nem kapcsolódik semmiféle „háttérben zajló hatalmi harchoz.”

Délután a Race is arról írt, az ügy várhatóan elhúzódik: szerintük nagyon kevés esély mutatkozik arra, hogy lezárul a jövő heti (február 15) bemutató előtt. Sőt, megjegyzik, az sem elképzelhetetlen, hogy a február utolsó hétvégéjén kezdődő szezonnyitó alatt is folyamatban lesz még. A vizsgálat tehát hetekig tart még, majd az adatok összegyűjtése után a Red Bull vezetősége dönt Ausztriában.

Christian Horner és Helmut Marko (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak