Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso Hamiltonról: 12 hónapja még nem a Ferrari volt a gyerekkori álma…

Alonso Hamiltonról: 12 hónapja még nem a Ferrari volt a gyerekkori álma…

Autosport, Racing News 365
Fernando Alonso kételkedik abban, hogy Lewis Hamilton mennyit álmodozott gyerekként a Ferrariról, ám elismerte, a vörösök helyzetét javíthatja a brit érkezése.

Hétfőn mutatta be új autóját az Aston Martin, ám az ehhez kapcsolódó sajtótájékoztatóit már a hétvégén megejtette a csapat, és Fernando Alonsót nemcsak az új AMR24-esről faggatták rajta. A spanyol versenyző most először kommentálhatta a téli előszezon legnagyobb hírét, Lewis Hamilton jövő évi Ferrarihoz szerződését, amely az egész sorozatot meglepte, és ami az egész idei versenyzőpiacon új helyzetet teremthet.

Alonso elismerte, hozzá későn jutott el a hír, mivel éppen edzőtáborban volt. „Nem töltötten sok időt az erről való gondolkodással. Aznap valójában pont edzettem. Lemaradtam a nagy felhajtásról. Egynapos csúszásban voltam a hírekkel” – mesélte a spanyol.

A kétszeres világbajnok 2007-ben a McLarennél egy évig volt csapattársa Hamiltonnak, aztán 2010 és 2014 között öt szezont teljesített a Ferrarival. Szerinte azok után, amiket Hamilton az elmúlt években mondott a Mercedesről és a kapcsolatukról, váratlan volt a váltása.

„Talán meglepetés volt, nem fogok hazudni. De nem önmagában a csapatváltás miatt, hanem mert kívülről úgy tűnt, hogy nagyon szoros szálak fűzik a Mercedeshez, és nagyon hűséges hozzájuk. Ez kissé váratlan volt.”

„Nem ismerem az indokait, nem tudok semmit. Nem ismerem a teljes sztorit. Nem is foglalkozom vele túlzottan” – mondta Alonso.

Lewis Hamilton és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A hűség kapcsán kicsit oda is szúrt riválisának, és rámutatott, kissé furcsállja, hogy Hamilton a bejelentést követő indoklásában azt írta, a Ferrarihoz szerződéssel „egy gyerekkori álma” válik valóra.

„Ez tizenkét hónappal ezelőtt még nem volt a gyerekkori álma, nemde? Vagy szerintem két hónappal ezelőtt sem. Akkor még más volt az álma…”

Abban ellenben nem kételkedik, hogy a brit sikeres lehet Maranellóval. „Remélem, élvezni fogja ezt a tapasztalatot. Egy nagyon különleges csapatról beszélünk, de akkor igazán különleges, ha nyersz vele. Az utóbbi években nagyon gyors autójuk volt, és nagy eredményekért harcoltak. Lewis talán hozhatja azt az extrát a bajnoki küzdelemhez, mert az autó ott van.”

„A Ferrari múlt év végén még egy nagyon domináló Red Bull-autó ellen is képes volt hozni ugyanazokat a köridőket, akár gyorsabbak is tudtak lenni náluk az időmérőkön. Szóval szerintem az autó lesz elég gyors ehhez” – jósolta Alonso.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

Hamilton csapatváltásában többeket az lepett meg leginkább, hogy már a szezon előtt bejelentették, és a válás tudatában fogják teljesíteni az utolsó közös évüket a Mercedesszel. Alonso korábban maga is csinált hasonlót: 2006 előtt aláírta a szerződését a McLarennel 2007-re, majd megvédte a címét a Renault-val.

„Számomra ez nem jelentett nagy különbséget. 2006-ban nagyon jól kezdtem a szezont, nyugodt voltam a csapattal, jó volt a hangulat. Talán a csapat szempontjából egy kicsit ez változott, mert a szezon során teszteltek dolgokat, amiket már a következő autóra szántak, és én ebben nem voltam érdekelt, és eltitkoltak előlem dolgokat, ami érthető volt. Szerintem versenyzői szemszögből ez nem sok mindenen változtat. A csapat szemszögéből talán igen, és próbálnak majd eltitkolni pár dolgot az év második felében” – találgatott.

Borítókép: Lewis Hamilton és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak