Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Aston Martin: Meg akarjuk tartani Alonsót 2025-re és azon túl

Aston Martin: Meg akarjuk tartani Alonsót 2025-re és azon túl

The Race, Marca, Motorsport Week
Az Aston Martin csapatfőnök egyértelművé tette, hogy meg akarják tartani Fernando Alonsót, és lehetőség szerint nem is csak a következő szezonra.

Aligha úgy akarta kezdeni az új szezont az Aston Martin, hogy a húzóemberét mindenki a Mercedesszel boronálja össze. Mike Krack csapatfőnök a múlt évi szezonzáró hétvégén kijelentette, akár azonnal Fernando Alonso elé tennék az új szerződést, Lewis Hamilton másfél hete bejelentett csapatváltásának híre azonban gyökeresen megváltoztatja a versenyzőpiac képét.

Alonso, bár jelezte, elkötelezett az Aston Martin iránt, az autóbemutatójuk előtt elég egyértelmű ajánlólevelet küldött szét azzal, hogy rámutatott, ő a mezőny egyetlen elérhető bajnoka, ráadásul még igencsak gyors is.

Krack e veszély fenyegetésétől függetlenül hiszi, hogy nem zárul ilyen rövidre a kapcsolatuk a kétszeres világbajnokkal, és 2024 után is folytathatják. „Igen, az átigazolási szezon sokkal korábban beindult, mint vártuk. Tudtuk, hogy ez egy izgalmas év lesz, sok találgatással, de őszintén szólva szeretjük Fernandót, nagyon jó a kapcsolatunk Fernandóval, és szerves része a csapatunknak.”

„A kapcsolatunk a bizalmon és a nyitottságon alapszik, és őszintén boldogok leszünk, ha Fernandóval folytathatjuk 2025-ben és az azt követő években”

– tette egyértelművé szándékaikat a csapatfőnök.

Mike Krack (Fotó: XPB)

Alonso 2023-ban kilencszer állt a dobogón, és a vártnál sikeresebb első közös szezonjuk során többször is hangoztatta, hogy boldogabb a csapatnál, mint korábban bárhol. Arról is beszélt, hogy ezt egy hosszú távú projektnek tekinti, és még az aktív évei után is szívesen maradna az Aston Martin csapatának tagja, segítené őket a sikeressé válásban. Hasonló nyilatkozatokat ugyanakkor Lewis Hamiltontól is hallhattunk a Mercedes kapcsán, és a történet folytatását már ismerjük…

Krack gondoskodna róla, hogy az ő bajnokuk ne változtasson az álláspontján.

„Két nagyszerű versenyzőnk van. És őszintén szólva annyira beépültek a csapatba, hogy mindent megteszünk a megtartásukért. Ahogyan mondtam már, az átigazolási szezon már beindult. De egészen bizakodóak vagyunk, hogy elérhetjük, amit akarunk, vagyis a jelenlegi felállással folytathatjuk 2025-ben és azon túl.”

Ehhez a legrövidebb utat a versenyképesség jelentheti. Amennyiben a most bemutatott AMR24-es kielégítő Alonso igényeit, és le is tudják győzni vele a Mercedest, a spanyolnak aligha lesz égetően fontos távoznia.

Ő maga egyébként kiemelte, elsőként csakis az Aston Martinnal fog egyeztetni a jövőjéről. A folytatás hogyanja kapcsán hozzátette: „Szerintem az év első pár hónapja után fogom feltenni magamnak ezeket a kérdéseket.”

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak