Musorujsag
Élő Eredmények

Csou: Tíz perc alatt elfogytak a jegyek, az alkalmazás leállt

Csou: Tíz perc alatt elfogytak a jegyek, az alkalmazás leállt

RaceFans
Izgatottan várja első hazai versenyét Csou Kuan-jü, aki elárulta, hatalmas érdeklődés alakult ki a Kínai Nagydíj iránt már akkor, amikor 2022-ben debütált, az előző években viszont a koronavírus-világjárvány miatt nem rendezték meg a futamot.

A Sauber versenyzője eddig kétszer élte át azt, hogy lefújják hazai megmérettetését, amit a körülmények miatt értelemszerűen elfogadott, ugyanakkor elmondta, csalódott is volt, hiszen debütálása óta vár arra a pillanatra, hogy pályára gurulhasson azon a helyszínen, ahol gyermekként a lelátóról figyelte hősei (a kedvence akkoriban Fernando Alonso volt).

Nagyon úgy tűnik, 2024-ben véget ér a várakozás: idén nem mutatnak jelek arra, hogy a Kínai Nagydíj elmarad, egyelőre minden a tervek szerint zajlik az előkészületekkel. Két Forma–1-es szezonnal a háta mögött tehát Csou „otthon is debütálhat.”

Ennek kapcsán ismét megjegyezte, várja ezt a pillanatot és felfedte azt is, nemcsak ő, hanem a szurkolók is, akik 2022 óta még jobban érdeklődnek a viadal, a Forma–1 iránt. „Nyolc óra volt, a vacsoraasztalnál ültem, amikor elkezdték árulni a jegyeket és sokan írtak nekem üzenetet, hogy a lelátómon négy perc alatt mind elkelt” – emlékezett vissza.

Fotó: Csou Kuan-jü/Instagram

„Valójában tíz perc alatt, alkalmazás ugyanis leállt, mert nagyon sok felhasználó próbált jegyet vásárolni. Szóval, ez szerintem nagyszerű hír. Különösen az öt szezon után visszatérő Kínának. Hogy lehet ott futam, és láthatjuk, mekkorára nőtt a közönség” – tette hozzá.

„Nagyszerű látni, milyen hatása volt a debütálásomnak a sportág népszerűségére az országban. A fiatalabb generációk képviselői közül is sokan kezdenek gokartozni. Korábban költöznek el külföldre, mint én, hogy különböző kategóriákban versenyezzenek és a lépcsőfokokat megugorva eljussanak a Forma–1-ig” – emelte ki.

„Izgalmas. Nemcsak a látómon kelt el minden jegy a futamra. Szóval várom. És sprinthétvégénk lesz, vagyis a szurkolók még jobban szórakozhatnak, még több versenyt láthatnak. Úgyhogy ez egy emlékezetes hétvége lesz” – zárta gondolatát.

Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)
Borítókép: Kép: Stake

További tartalmak