Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Először pályán az új Aston Martin – Stroll-lal a volánnál (képgalériával)

Először pályán az új Aston Martin – Stroll-lal a volánnál (képgalériával)

Aston Martin
Hétfőn leleplezte, majd egyből pályára is vitte az AMR24-es új versenyautóját az Aston Martin. Lance Stroll elégedetten beszélt az első kilométerek után.

Nem volt véletlen, hogy korán, helyi idő szerint 8 órakor leplezte le új autóját az Aston Martin hétfőn. Az ehhez kapcsolódó sajtótájékoztatóját már a hétvégén letudó gárda az új hét első napjára szervezte meg az AMR24-es autójának bejáratását, melynek helyszíne a gyáruk tőszomszédságában kanyargó silverstone-i versenypálya volt.

Elsőként Lance Stroll ült a volán mögé, aki lelkesen számolt be az első tapasztalatairól a csapat közösségi oldalán.

„Megvolt az első menetem az AMR24-essel. Nagyszerű újra autóban ülni. Jól éreztem magam, az autó jól néz ki. Alig várom, hogy újra kimehessek!”

– mondta mosolyogva a kanadai. „Mindenki nagyon sokat dolgozott a tél folyamán, hogy megépíthessük ezt az autót. Nagyon büszke vagyok mindenkire. Mindig izgalmas nap, amikor először mész ki az új autóval. Jó nap!”

Stroll elsőre esőgumikon futott ki a pályára, bár az aszfalt a fotók alapján száraznak tűnt. A nap folyamán összesen 200 kilométert teljesíthet az Aston Martin, mivel az FIA 2024-re megduplázta az úgynevezett filmes napok maximális távját.

Hétfőn a zöldek mellett egy másik csapat, az RB is bejáratja az új autóját, ők az olaszországi Misanóban készülnek erre.

Képgaléria:

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Lance Stroll az Aston Martin AMR24-essel Silverstone-ban (Fotó: Aston Martin)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2024/02/F12403_092540_U1A5216-1620x1080.jpg
    [alignment] => aligncenter
)
Borítókép: Lance Stroll az Aston Martin AMR24-essel Silverstone-ban (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak