Musorujsag
Élő Eredmények

Így fest Leclerc és Sainz 2024-es sisakja

Így fest Leclerc és Sainz 2024-es sisakja

Ferrari, Autosprint
Hamarosan az új Ferrari is megérkezik, ám két versenyzőjük előtte még megmutatta a 2024-es sisakdizájnját.

Kedden délben leplezi le az új SF-24-es modelljét a Ferrari F1-es csapata. Két versenyzőjük eközben az új overalljuk után az idei megújult sisakfestését is megmutatta már előtte. Charles Leclerc továbbra is a piros, Carlos Sainz pedig a fekete, illetve a spanyol színeket megjelenítő dizájnra esküszik.

A két versenyző a Ferrari által közzétett korábbi videóban eközben a Ferrari megújult festéséről is beszélt. Sainz azt mondta, a sárga és fehér csíkok – amik az overalljukon is megjelentek – vastagabbak, mint amire számított. Leclerc-rel arról is diskuráltak, hogy az SF-24 a megszokottnál világosabb pirosnak tűnik. „Nekem mondták is, hogy világosabb” – jegyezte meg a spanyol.

Már nem kell sokat várni, és kiderül, mit láttak. Kezdés 12 órakor – a bemutató itt lesz követhető élőben.

További tartalmak