Musorujsag
Élő Eredmények

Itt nézhető élőben az új Ferrari SF-24 bemutatkozása

Itt nézhető élőben az új Ferrari SF-24 bemutatkozása

Ferrari
Kedden hull le a lepel a Ferrari 2024-es Forma–1-es autójáról. Itt nézhető élőben az SF-24-es bemutatkozása.

Az Aston Martin után ma a Ferrari a soros az F1-es autóbemutatójával. Az egy évvel ezelőtti látványos, bejáratással egybekötött bemutatkozás után idén szolidabb utat választott a maranellói csapat: egy online bemutatót tart csupán.

Az SF-24 kódjelet kapó új versenygép magyar idő szerint 12 órakor mutatkozik be, a premiert alább lehet majd nézni élőben.

Az új Ferrari vélhetően módosított festéssel fog debütálni. A már bemutatott csapatruházat és a közzétett videók, képek alapján a tavalyi feketét a fehér és a sárga színekre cserélték. A rajtszámok mellett várhatóan a keréktárcsák is ilyen dizájnt kapnak.

A vörös csapat tavaly egyedüliként tudott versenyt nyerni a mezőnyből a Red Bullon kívül, és az év végére már rendszeresen szorongatta a bikásokat az időmérő edzéseken. A versenyek továbbra is gyenge pontot jelentettek számukra, ám 2024-ben ezen változtatnának.

A vörösökkel kapcsolatban azonban nemcsak az lesz a érdekes a bemutató napján, hogy milyen autóval rukkolnak elő, hanem az is, mit nyilatkoznak a csapattagok azok után, hogy két hete bejelentették Lewis Hamilton jövő évi érkezését és ezzel Carlos Sainz év végi távozását.

További tartalmak