Musorujsag
Élő Eredmények

F1-es zongoraművész: minialbumot adott ki Leclerc egy francia zongoristával

F1-es zongoraművész: minialbumot adott ki Leclerc egy francia zongoristával

Charles Leclerc/Youtube
Adjanak neki egy versenyképes Ferrarit, és elhozza a legnagyobb trófeát. Adjanak neki egy zongoraművészt, és kiad egy albumot a szerzeményeiből! Charles Leclerc-nek utóbbit már sikerült megvalósítania! Avagy a Ferrari sztárja nem csak a volán mögött ülve művész!

Charles Leclerc számára ismerős a bosszantó érzés, amikor tudja, hogy képes valamire, de nincs meg a megfelelő eszköze ennek kifejezéséhez.  Ha adnának neki egy igazán jó Ferrarit, kétség sem lehet, hogy képes lenne világbajnokságot nyerni vele. Miközben a versenypályán még nem érte el ezt a célt, egy azon kívüli másik szenvedélyéhez már megtalálta az önkifejezés megfelelő „eszközét” – mégpedig egy elismert zeneszerző személyében…

Azt már évek óta tudjuk Leclerc-ről, hogy szeret zongorázni (még a COVID-lezárások alatt kezdte), sőt, pár éve már hallhattuk az első saját maga által komponált zenei alkotásait is.

Most azonban egy új szintre lépett azzal, hogy a francia zongoraművésszel, Sofiane Pamarral összefogva kiadott egy négy dalt tartalmazó minialbumot, melynek címe ’Álmodozók’ (Dreamers) lett.

A Ferrari versenyzője a téli szünetben szakított időt a Pamarral való együttműködésre, és egyetlen hétvége alatt összehozták a négy dalt, melyeket időközben elérhetővé is tettek a különböző zenei fórumokon. A négy alkotás címe: Focus (’Fókusz’), Heartbeat (’Szívverés’), Limitless (’Határtalanul’), The Dream Continues (’Az álom folytatódik’).

Leclerc a felvételek készítéséről külön kisfilmet is közzétett, melyben elmondta, most először játszik profi zenei stúdióban, és kifejtette, Pamar amolyan „eszköz” az ötleteinek megvalósításához, hiszen zenei tudása (a kottázás és a játék terén is) erősen korlátozott.

„Dolgoztam már ezeken a dalokon otthon, aztán Sofiane-nak sikerült átültetnie a valóságba a gondolataimat. Nekem leginkább a technikám és a játékmódom jelentik a korlátaimat. Nem vagyok annyira jó, miközben Sofiane a zongorakirály. Annyira jó, hogy bármit eljátszik, amire gondolok. Megkönnyíti a dolgokat” – magyarázta Leclerc.

Eredetileg egy dal felvételére érkezett Pamar stúdiójába, ám annyira gördülékenyen ment az együttműködés, hogy az első nap három dalt vettek fel, majd másnap jött a negyedik is.

A videóból kiderül, a művész nemcsak eljátssza a Leclerc fejében születő dallamokat, hanem igazi dallá is formálja azokat az ötleteivel. „Sofiane túl jó. Valahányszor van egy ötletem, ő másodpercek alatt befejezi azokat” – mondta mosolyogva Leclerc, miközben Pamar megjegyezte: „Csak próbálok olyan gyors lenni, mint ő!”

Leclerc olyan jól érezte magát a stúdióban, mint a versenypályán szokta.

„Annyira jó nap ez! Imádom! A kreativitásomnak a legtöbb esetben határt szab a zongoratudásom. Ma viszont nem ez a helyzet. Bármilyen ötletem van, Sofiane képes egyből eljátszani, és ez egyszerűen elképesztő.”

 

„Sokszor leszek frusztrált zongorázás közben, mert korlátozottak a képességeim. Az agyam nagyon kreatív, de e kezem képtelen lépést tartani. Most először voltam egy profi stúdióban, egy hihetetlen zongoristával, és bármi eszembe jutott, egyből lehetségessé vált Sofiane-nak köszönhetően” – mondta boldogan a fenti kisfilmben a monacói, aki nagyon büszke a dalaikra.

Átlépni a korlátokat és kiteljesedni – a Ferrarival is ez a célja. A versenypályán kívül már sikerült neki.

Az eredményből ízelítő az alábbi dal, ami Az álom folytatódik címet kapta:

A négy dalt tartalmazó minialbum több formában is elérhető ezen a linken keresztül.

Borítókép: Charles Leclerc és Sofiane Pamart (Fotó: Charles Leclerc/X)

További tartalmak