Musorujsag
Élő Eredmények

A két Ferrari mindenkinél gyorsabb volt – bahreini összesített teszteredmények

A két Ferrari mindenkinél gyorsabb volt – bahreini összesített teszteredmények

Boxutca
A köridők terén a Ferrari vitte a prímet a háromnapos teszten, és a körök számában is lehagyták a címvédő Red Bullt. Összesített statisztikák Bahreinből.

Kijelenthetjük, véget ért a Forma–1 téli előszezonja. Pénteken leintették a háromnapos bahreini tesztet, mely a tíz csapat és a húsz versenyző 2024-es rekordhosszú világbajnokságára való felkészülést szolgálta.

A három nap során a 20 versenyző összesen 3695 kört, 19 997 kilométert teljesített, ami nagyjából 67 bahreini versenytávnak felel meg.

 

Kettős Ferrari-siker, megcsillagozva

A hét legjobb idejét Carlos Sainz jegyezte, ám szokatlan módon a második és nem a zárónapról. A Ferrari versenyzője 0,2 másodpercre megközelítette a 2023-as bahreini pole-időt, és túlszárnyalta a Red Bull tavalyi legjobb teszteredményét. A Ferrari alighanem örülne, ha egy hét múlva is az ő két versenyzőjük neve állna az eredményjelző első két sorában. Charles Leclerc 0,4 másodperccel maradt el csapattársától. A két ferrarist George Russell követi.

Az első hármas a 4-es gumikeveréken futotta a leggyorsabb körét, Leclerc és Russell azonos napon. A két versenyző között mért 0,046 másodperchez azért nem árt hozzátenni, a két gyorskör között volt 2 óra eltérés, ami a britet segítette, hiszen ő futott a hűvösebb pályán.

A sokak által favoritnak tartott Red Bull az 5. és 6. helyen zárt az összesítésben, de a 3-as gumit használók közül a leggyorsabbak voltak. Hátrányuk Sainzcal szemben 7-8 tized körül mozog.

A Pirelli adatai szerint a 3-as és a 4-es gumik között körönként 6-7 tizedmásodperc lehet a különbség. Pusztán ezzel kalkulálva csütörtökön Sainz még ezzel együtt is az élen zárhatott volna, pénteken viszont a gumikülönbség korrigálása Verstappent helyezné az élre.

Hogy mennyire korrekt ez az egyszerű számolgatás, az egy hét múlva úgyis kiderül.

A teszt összesített eredménye:

Versenyző Csapat Legjobb köridő Nap Gumi
1. Carlos Sainz Ferrari 1:29,921 2. C4
2. Charles Leclerc Ferrari 1:30,322 3. C4
3. George Russell Mercedes 1:30,368 3. C4
4. Csou Kuan-jü Stake F1 1:30,647 3. C4
5. Sergio Pérez Red Bull 1:30,679 2. C3
6. Max Verstappen Red Bull 1:30,755 3. C3
7. Cunoda Juki RB 1:30,775 3. C4
8. Alexander Albon Williams 1:30,984 3. C4
9. Oscar Piastri McLaren 1:31,030 3. C3
10. Lewis Hamilton Mercedes 1:31,066 2. C3
11. Fernando Alonso Aston Martin 1:31,159 3. C3
12. Lando Norris McLaren 1:31,256 2. C3
13. Daniel Ricciardo RB 1:31,361 2. C4
14. Nico Hülkenberg Haas 1:31,686 3. C3
15. Lance Stroll Aston Martin 1:32,029 2. C3
16. Esteban Ocon Alpine 1:32,061 2. C3
17. Pierre Gasly Alpine 1:32,149 3. C3
18. Valtteri Bottas Stake F1 1:32,227 2. C2
19. Logan Sargeant Williams 1:32,578 2. C4
20. Kevin Magnussen Haas 1:33,053 3. C3

 

Magnussen a kilométerkirály

A versenyzők által teljesített körök számában az időtabellán kevésbé jó helyen álló Haas van az élen. Kevin Magnussen 239 körével mindenkinél messzebbre jutott az elmúlt három napban, bő 4 versenytávot pakolt az új autójába.

A teljesített körök számát nyilván befolyásolta, hogy kit ért a pályán az elmúlt két nap két piros zászlós megszakítása.

A legtöbb időt a garázsban Logan Sargeant, Pierre Gasly és Lando Norris vesztegette el, akik csaknem 100 körrel maradtak el Magnussentől. Ez nagyjából akkora differencia, mintha egy tesztműszakkal kevesebbet teljesítettek volna.

A versenyzők által teljesített körök, kilométerek:

Versenyző Csapat Kör Km
1. Kevin Magnussen Haas 239 1293,5
2. Carlos Sainz Ferrari 224 1212,3
3. Daniel Ricciardo RB 210 1136,5
4. Max Verstappen Red Bull 209 1131,1
5. Nico Hülkenberg Haas 202 1093,2
6. Lance Stroll Aston Martin 196 1060,8
7. Esteban Ocon Alpine 193 1044,5
8. Valtteri Bottas Stake F1 193 1044,516
9. Charles Leclerc Ferrari 192 1039,1
10. George Russell Mercedes 189 1022,9
11. Csou Kuan-jü Stake F1 186 1006,6
12. Oscar Piastri McLaren 183 990,4
13. Fernando Alonso Aston Martin 183 990,4
14. Sergio Pérez Red Bull 182 985
15. Lewis Hamilton Mercedes 172 930,9
16. Alexander Albon Williams 161 871,3
17. Cunoda Juki RB 157 849,7
18. Lando Norris McLaren 145 784,7
19. Pierre Gasly Alpine 141 763,1
20. Logan Sargeant Williams 138 746,9

 

A Haas az élcsapatok előtt

A csapatok között is a Haas vitte a prímet. Két versenyzőjükkel 441 kört abszolváltak, a Ferrarit és a Red Bullb megelőzve. A lista végén a McLaren és a Williams zárt, akiket sokféle műszaki probléma hátráltatott a teszt során.

A csapatok által teljesített körök, kilométerek:

Csapat Megtett kör Megtett km
1. Haas 441 2387
2. Ferrari 416 2251
3. Red Bull 391 2116
4. Stake F1 379 2051
5. Aston Martin 379 2051
6. RB 367 1986
7. Mercedes 361 1954
8. Alpine 334 1808
9. McLaren 328 1775
10. Williams 299 1618

 

Mercedes-motorok fölényben

A motorgyártóknál meglepetés nem történt. A négy gyártó a kiszolgált csapatok számának megfelelő sorrendben zárt a teljesített táv szempontjából. Élen a négy csapattal dolgozó Mercedes, őket a három csapatos Ferrari, a két csapatos RBPT-Honda, és az egy csapatos Renault követi. A Mercedes a motorjaival 4-szer annyi kört teljesített, mint a Renault.

A motorgyártók által teljesített körök, kilométerek:

Motor Megtett kör Megtett km
1. Mercedes 1367 7496
3. Ferrari 1236 6424
5. Honda 758 4303
4. Renault 334 1775

,

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak