Musorujsag
Élő Eredmények

Bahrein gyorsan megoldaná a „csatornaproblémát”

Bahrein gyorsan megoldaná a „csatornaproblémát”

Autosport
Az Autosport értesülései szerint a Bahreini Nagydíj szervezői a pénteki tesztnap után lebetonozzák a csatornafedeleket, miután azok két alkalommal is megzavarták a programot, ennek megismétlődését pedig mindenképpen el szeretnék kerülni.

A csütörtöki és a pénteki tesztprogramot is át kellett alakítani, miután a mezőny értékes időt veszített a 11-es kanyar előtt fellazuló és helyéről kiszakadó csatornafedél miatt. Ennek rögzítése mindkét tesztnapon több mint egy órát vett igénybe, amit a mezőny pénteken az egyórás ebédszünet eltörlésével „nyerhet vissza”.

A történtek után több szakértő is rámutatott, a probléma összefügg azzal, hogy a 2022 óta használatban lévő talajhatású autók egyre több leszorítóerőt generálnak és bizonyos pályaszakaszokon egészen egyszerűen „feltéphetik” a csatornafedeleket.

A 11-es kanyar pont ilyen szakasz, itt ugyanis a mezőny tagjai jellemzően szélesen fordulnak (ez a korábbi években is jellemző volt, nem az új autók miatt kellett változtatni a vezetési stíluson) áthajtva a vízelvezetőkön is.

Fotó: XPB

Mivel a mezőny a jövő héten is Bahreinben szerepel, a szervezők az Autosport információi szerint gyors problémamegoldásba kezdenek, amint véget ér a teszt. A lap úgy tudja, lebetonozzák a csatornafedeleket, hogy elkerüljék a tesztet megzavaró incidensek megismétlődését a nagydíj ideje alatt. Ezt a módszert azért alkalmazhatják, mert várhatóan a nagydíjhétvégén sem esik majd az eső.

Felmerült az is, hogy az FIA (a szövetség a tesztek alatt csak afféle „tanácsadó” szerepet tölt be, a jövő héten viszont már a jól megszokott felügyelői szerepkörben tevékenykedik) alternatív megoldás után néz. Egy megoldás lehet a pályahatárok módosítása is.

Az FIA dönthet úgy, hogy átfesti a pálya határát jelölő fehér vonalat a 11-es kanyarnál, ezzel elérve azt, hogy a versenyzők a limiten belül maradjanak, és kisebb eséllyel hajtsanak rá a vízelvezetőkre. Hasonló megoldást alkalmaztak a 2023-as Katari Nagydíjon is, amikor a gumik nehezen bírták a terhelést bizonyos kerékvetők esetében.

Fotó: XPB
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak