Musorujsag
Élő Eredmények

Albon: Sok tavalyi problémát megoldottunk, de lettek újak

Albon: Sok tavalyi problémát megoldottunk, de lettek újak

Motorsport
A csapat versenyzője, Alexander Albon jelezte, a Williams számos 2023-as szezont érintő problémát megoldott az új autó fejlesztése során, a bahreini teszt viszont felszínre hozott néhány új, a 2024-es autóval kapcsolatosat.

Noha összességében a csapat és a thai pilóta is elégedett volt a 2023-as évaddal (a Williams az utolsóról a hetedik helyre jött fel a tabellán, Alexander Albon pedig több kiugró eredményt szállított), az autó hiányosságai szemmel láthatóak voltak: rendre küszködtek a lassabb pályákon, fékezéskor valamint hosszú, tempósabb kanyarokban is.

Az idei év előtt értelemszerűen ezeknek a hibáknak a kijavítása volt az egyik fő cél, olyan autót akartak ugyanis alkotni, ami több pályatípuson is jól teljesít, nemcsak a nagy végsebességet igénylő helyszíneken. A tesztek tapasztalatai alapján ez sikerült is.

Albon azonban rámutatott, hogy amíg megoldottak több, 2023-as problémát, néhány új is felütötte a fejét, ami az idei géppel kapcsolatos. „Nem teljesítettünk túl sok kört, de általában véve jól éreztem magam az autóban” – fogalmazott a thai. „Már tavaly erre az autóra összpontosítottunk, és próbáltuk kijavítani azokat a problémákat, amikkel akkor szembesültünk.”

Alexander Albon (Fotó: XPB)

„Van pár kanyar a bahreini pályán, ami felszínre hozhatja ezeket. Jó tudni, hogy a tavalyi évhez képest több problémás területen javítottunk. De van pár új dolog, amit meg kell oldanunk. De ez is a része a tanulási folyamatnak és jól haladunk” – tette hozzá.

A szezonnyitót illetően egyelőre ő sem akar jóslatokba bocsátkozni, azt viszont megjegyezte, a csapat az év elején valószínűleg inkább kocogni fog, mint futni, és csak később jön majd lendületbe, ahogy egyre jobban megismeri, és ki tudja használni az új autót. „Egyértelmű, hogy eltart egy ideig, míg eljutunk arra a szintre (hogy kiismerjük az autót).”

„Egy, a tavalyitól teljesen eltérő autóról van szó, legyen szó a vezethetőségről vagy arról, hogyan kell beállítani. Nem hiszem, hogy azonnal futni fogunk. De kocoghatunk és remélhetőleg néhány futam után lendületbe jövünk, és ott leszünk a pontszerzők között” – zárta gondolatát.

Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak