Musorujsag
Élő Eredmények

A Williams megszabadult autójának „undok” tulajdonságától

A Williams megszabadult autójának „undok” tulajdonságától

RN365
Noha voltak problémák a teszten, a Williams csapatvezetője, James Vowles is elégedett a látottakkal, mondván az már most kiderült, hogy az autó nem olyan „undok” mint elődje, és várhatóan univerzálisabb lesz a pályakarakterek tekintetében.

A Williams autóira az előző években jellemző volt, hogy bizonyos pályatípusokon – többnyire ott, ahol a hosszabb egyenesek dominálnak – versenyképesek, míg az eltérő karakterű aszfaltcsíkokon jóval gyengébb teljesítményt érnek el. A tavaly érkező csapatfőnök, James Vowles már többször jelezte, ennek a jelenségnek a felszámolása lesz az egyik fő célja.

A 2024-es autót már egy az egyben az ő irányítása alatt, ennek a szellemiségnek megfelelően tervezték. Bár a teszteken voltak problémák (műszaki hiba, kicsúszás, önhibán kívüli időveszteség), Vowles jelezte, látja, hogy sikerült a kitűzött cél irányába mozdulni.

„Örülök, hogy a téli fejlesztéseknek köszönhetően eltávolodtunk attól az autótól, aminek furcsa versenyei voltak, vagyis néha eléggé ütőképesnek bizonyult, máskor pedig eléggé undok volt” – nyilatkozta a szakember a RacingNews365-nek. „Olyan autó volt, amit ha fél méterrel később fékeztél le, máris lecsúszott a pályáról.”

James Vowles (Fotó: XPB)

„Olyan autóval dolgoztunk (a tavalyi évben), amiről szinte mindenki meg tudta jósolni, hol lesz gyors, míg most olyan autóval kellene rendelkeznünk, ami remélhetőleg mind a 24 helyszínen versenyképes lesz. Efelé haladtunk. A szimulációk alapján jól haladtunk” – emelte ki.

A teljesítménnyel kapcsolatban nem akart jóslatokba bocsátkozni, mondván, bár ők látják, hogy van potenciál az autóban és előre tudnak lépni, ugyanez igaz lehet a riválisokra is, vagyis megtörténhet az, hogy fejlődésük nem lesz pályapozíciókban mérhető. „Az irány, amibe haladunk helyesnek tűnik. De sok munka van még hátra.”

„A fejlődés üteme rendkívüli, szóval szerintem nagy lépéseket láthatunk majd a mezőnyben, legyen szó előre vagy hátralépésekről. Az sem biztos, hogy ez a nagy fejlődés jelentős lépés lesz teljesítmény tekintetében. De örülnék neki, hiszen a munkám elsősorban a jövőre alapoz” – zárta gondolatát.

Alexander Albon (Fotó: XPB)
Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak