Musorujsag
Élő Eredmények

Rajtol a 2024-es Forma–1-es világbajnokság – versenynaptár, időpontok, résztvevők

Rajtol a 2024-es Forma–1-es világbajnokság – versenynaptár, időpontok, résztvevők

Boxutca
A múlt heti téli tesztekkel lezárult a Forma–1 2024-es előszezonja, az e heti Bahreini Nagydíjjal pedig kezdetét veszi az új, rekordhosszú bajnokság! Résztvevők, időpontok, amit a szezonról tudni kell.

A múlt héten még csak a felkészülés jegyében körözött a Forma–1 mezőnye Bahreinben, mostantól viszont már élesben megy a játék. A teszt főpróbája volt a hétvégén rajtoló 2024-es világbajnokságnak, amely minden eddiginél sűrűbb, 24 futamból álló programmal indul útjára. Az idénynyitó hétvége február végén kezdődik, a szezonzárót december 8-án tartják, vagyis a szezon bő 9 hónapig fog tartani.

Idén újdonság, hogy a megszokott nyári szünet mellett a szeptember Szingapúri Nagydíj után egy háromhetes őszin szünetet is tartanak.

 

Versenynaptár

Az idei naptárban új pálya nem szerepel, van viszont két visszatérőnk. Kínában 2019-ben járt legutóbb az F1, aztán a COVID miatt négy év kihagyás következett. Imola eközben a múlt évi áradás miatti futamtörlés után egy év szünetet követően rendez újra versenyt.

Sanghaj az év ötödik versenyeként az első sprinthétvége otthona lesz. A sprintfutamot magyar idő szerint kellemetlen időpontban, 5 óra 30 perckor fogják rendezni.

A programban szereplő 24 helyszínből 6 fog sprinthétvégét tartani. Ezek menetrendje idén ismét változott, hiszen a sprintidőmérőt előrehozták péntekre, a sprintfutamot szombat délelőtt/délután, a verseny kvalifikációját pedig a hagyományos időben, szombat délután/este tartják.

Fotó: XPB

Szintén változás, de a naptáron belül, hogy Japán a megszokott októberi helyett áprilisi időpontot kapott – Szuzuka története során először. A legutóbbi ottani verseny óta így mindössze öt hónap telik el.

A Magyar Nagydíjat a tavalyihoz hasonlóan a nyári szünetet megelőző utolsó előtti versenyként rendezik meg, július 21-én. Ez lesz az első versenyünk a Hungaroringen megkezdett nagy felújítási munkálatok ideje alatt, melynek részeként az idei hétvégén már többek között egy kibővített paddockterület várja majd a mezőnyt.

A 2024-es versenynaptárban 9 európai, 6 amerikai, 4 közel-keleti, 4 távol-keleti/ázsiai és 1 ausztrál verseny szerepel. A 24-ből 6  (Dzsidda, Miami, Monaco, Baku, Szingapúr, Las Vegas) nevezhető klasszikus és 2  (Melbourne és Montreal) félig utcai pályának.

Az év során három szombati versenyt rendeznek, a bahreini és a szaúd-arábiai magyar idő szerint is szombaton lesz, míg a Las Vegas-i nálunk vasárnap reggelre esik.

A 2024-es versenynaptár, dátumokkal, kezdési időpontokkal:

Időpont Nagydíj 1. szabadedzés 2. szabadedzés 3. szabadedzés Időmérő edzés Verseny
Magyar idő Magyar idő Magyar idő Magyar idő Magyar idő
március 2. Bahreini Nagydíj 12:30-13:30 16:30-17:30 13:30-14:30 17:00 16:00
március 9. Szaúd-arábiai Nagydíj 14:30-15:30 18:00-19:00 14:30-15:30 18:00 18:00
március 24. Ausztrál Nagydíj 2:30-3:30 6:00-7:00 2:30-3:30 6:00 5:00
április 7. Japán Nagydíj 4:30-5:30 8:00-9:00 4:30-5:30 8:00 7:00
április 21. Kínai Nagydíj* 5:30 9:30 5:00 9:00 9:00
május 5. Miami Nagydíj* 18:30 22:30 18:00 22:00 22:00
május 19. Emilia-Romagna Nagydíja 13:30-14:30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 15:00
május 26. Monacói Nagydíj 13:30-14:30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 15:00
június 9. Kanadai Nagydíj 19:30-20:30 23:00-0:00 18:30-19:30 22:00 20:00
június 23. Spanyol Nagydíj 13:30-14:30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 15:00
június 30. Osztrák Nagydíj* 12:30 16:30 12:00 16:00 15:00
július 7. Brit Nagydíj 13:30-14_30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 16:00
július 21. MAGYAR NAGYDÍJ 13:30-14:30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 15:00
július 28. Belga Nagydíj 13:30-14:30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 15:00
augusztus 25. Holland Nagydíj 12:30-13:30 16:00-17:00 11:30-12:30 15:00 15:00
szeptember 1. Olasz Nagydíj 13:30-14:30 17:00-18:00 12:30-13:30 16:00 15:00
szeptember 15. Azeri Nagydíj 11:30-12:30 15:00-16:00 10:30-11:30 14:00 13:00
szeptember 22. Szingapúri Nagydíj 11:30-12:30 15:00 11:30-18:30 15:00 14:00
október 20. Amerikai Nagydíj* 19:00 23:30 20:00 0:00 21:00
október 27. Mexikói Nagydíj 20:30-21-30 0:00-1:00 19:30-20:30 23:00 21:00
november 3. Sao Pauló-i Nagydíj* 15:30 19:30 15:00 19:00 18:00
november 23. Las Vegas-i Nagydíj 3:30:4:30 7:00:-8:00 3:30-4:30 7:00 7:00
december 1. Katari Nagydíj* 14:30 18:30 14:00 18:00 18:00
december 8. Abu-dzabi Nagydíj 10:30-11:30 14:00-15:00 11:30-12:30 15:00 14:00

*sprinthétvégén a 2. szabadedzés helyett sprintidőmérő, a 3. szabadedzés helyett sprintfutam

 

Mezőny

Az F1-es mezőny változatlanul 10 csapatból és 20 versenyzőből áll. Az istállók felállása is nevezhető változatlannak, hiszen a tavalyi második félévhez képest egyetlen helycsere sem történt.

Újonc nincs az idei mezőnyben, a legfiatalabb versenyző Oscar Piastri, aki áprilisban tölti be a 23. életévét, a legidősebb pedig Fernando Alonso, aki júliusban lesz 43.  A mezőny átlagéletkora 28,4 év.

Oscar Piastri és Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A nemzetek közül a legtöbb versenyzőt Nagy-Britannia adja, 3-at. Ausztráliának, Spanyolországnak és Franciaországnak van 2-2 versenyzője. A 20 fős mezőnyben 15 nemzet képviselteti magát.

A csapatoknál két résztvevő fut új néven 2024-ben. Az Alpha Tauriból Visa Cash App RB, (röviden RB vagy Racing Bulls) lett; míg az Alfa Romeo Stake F1 Team Kick Sauberré (röviden Stake-Sauberré vagy Sauberré) alakult át.

A 2024-es nevezési lista:

Rajtszám Versenyző Csapat neve A cég neve Alváz neve Motorgyártó
1 Max Verstappen Oracle Red Bull Racing Red Bull Racing Limited Red Bull Racing Honda RBPT
11 Sergio Pérez Mendoza Oracle Red Bull Racing Red Bull Racing Limited Red Bull Racing Honda RBPT
63 George Russell Mercedes-AMG Petronas Formula One team Mercedes Grand Prix Ltd. Mercedes Mercedes
44 Lews Hamilton Mercedes-AMG Petronas Formula One team Mercedes Grand Prix Ltd. Mercedes Mercedes
16 Charles Leclerc Scuderia Ferrari Ferrari Spa Ferrari Ferrari
55 Carlos Sainz Scuderia Ferrari Ferrari Spa Ferrari Ferrari
81 Oscar Piastri McLaren Formula 1 Team McLaren Racing Ltd. McLaren Mercedes
4 Lando Norris McLaren Formula 1 Team McLaren Racing Ltd. McLaren Mercedes
18 Lance Stroll Aston Martin Aramco Formula One Team AMR GP Limited Aston Martin Aramco Mercedes
14 Fernando Alonso Díaz Aston Martin Aramco Formula One Team AMR GP Limited Aston Martin Aramco Mercedes
10 Pierre Gasly BWT Alpine F1 Team Alpine Racing Limited Alpine Renault
31 Esteban Ocon BWT Alpine F1 Team Alpine Racing Limited Alpine Renault
23 Alexander Albon Williams Racing Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Mercedes
2 Logan Sargeant Williams Racing Williams Grand Prix Engineering Limited Williams Mercedes
3 Daniel Ricciardo Visa Cash App RB Racing Bulls S.p.A RB Honda RBPT
22 Cunoda Juki Visa Cash App RB Racing Bulls S.p.A RB Honda RBPT
77 Valtteri Bottas Stake F1 Team Kick Sauber Sauber Motorsport AG Kick Sauber Ferrari
24 Csou Kuan-jü Stake F1 Team Kick Sauber Sauber Motorsport AG Kick Sauber Ferrari
20 Kevin Magnussen MoneyGram Haas F1 Team Haas Formula LLC Haas Ferrari
27 Nico Hülkenberg MoneyGram Haas F1 Team Haas Formula LLC Haas Ferrari

 

Borítókép: Fotó: F1

További tartalmak