Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso: Meglátom, akarom-e folytatni a versenyzést…

Alonso: Meglátom, akarom-e folytatni a versenyzést…

F1
Nem tudja még Fernando Alonso, akarja-e folytatni a versenyzést a szerződése év végi lejárta után.

2024 végén lejár Fernando Alonso szerződése az Aston Martinnal. Csapata már jelezte, szeretné vele folytatni a következő években, ám a spanyolt hírbe hozták a Mercedesszel is, ahol Lewis Hamilton távozásával üresedik meg egy hely 2025-re.

Bahreinben a szerdai sajtótájékoztatón a kétszeres világbajnok mosolyogva reagált a kérdésre, érdekelné-e a csillagosok esetleges ajánlata, majd jelezte, ő még arról sem döntött, hogy egyáltalán akar-e a folytatásban is az F1-es mezőny tagja lenni…

„Először is el kell döntenem, hogy akarok-e tovább versenyezni. Ez az első, amiről döntenem kell pár héten vagy pár versenyen belül” – jelentette ki.

„Nagyszerűen érzem magam jelenleg, de tudom, hogy a versenynaptár embert próbáló, és 2026-ban új szabályok is jönnek, ami talán vonzó lesz, talán nem, nem tudom. Meglátjuk. Ahogy az autóbemutatón is mondtam, várok pár versenyt, mielőtt döntök.”

Habár úgy tűnhet, Alonso ezzel a visszavonulása lehetőségét lebegteti, nincs mindenki meggyőződve arról, hogy erre komoly az esély. A brit Sky Sports szakértője, Karun Chandhok például azt gyanítja, hogy Alonso részéről ez csak egy tárgyalási stratégia része: elhinti, hogy talán nem is marad, és ezzel próbál jobb ajánlatokat kisajtolni a csapatokból.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak