Musorujsag
Élő Eredmények

Megöli az F1 varázsát? A versenyzők figyelmeztetnek, túl sok a 24 futam

Megöli az F1 varázsát? A versenyzők figyelmeztetnek, túl sok a 24 futam

F1
A rekordhosszú, 24 futamos világbajnokság rajtja előtt a Forma–1-es versenyzők jelezték, a sorozat kezdi túlfeszíteni a húrt a versenyek számával.

Február utolsó napján az első szabadedzésekkel rajtol el a Forma–1 2024-es világbajnoksága, és egészen az adventi időszakig, december 8-áig fog tartani. Közte lesz 24 futam, 6 sprintfutam, számos dupla és triplahétvége, rengeteg utazással és időzónaváltással.

Tavaly a 22 versenyes szezon végén a mezőny tagjai betegeskedtek, meggyötörtek voltak. Idén kettővel több helyszínre kell ellátogatniuk, és már előre tartanak ettől. A bahreini idénynyitó szerdai sajtónapján több résztvevő is jelezte, az F1 kezdi túlfeszíteni a húrt, és ideje lenne elkezdeni a mennyiség helyett a minőségre fókuszálnia.

„Én már most úgy érzem, hogy bőven a határ felett vagyunk a versenyek számával” – jelentette ki Max Verstappen. „Én még fiatal vagyok, de azt is tudom, hogy nem fogom ezt csinálni még további tíz évig. A minőség fontosabb a mennyiségnél, ezzel is foglalkozni kéne. És véleményem szerint ez nem fenntartható.”

„Szeretek versenyezni, sokat csinálom az F1-en kívül is. De egy ponton túl már foglalkozni kezdesz az életminőséggel, azzal, mennyit vagy távol amiatt, hogy a sportot űzöd, amit szeretsz. Egy ponton túl talán már jobban szeretnél csak otthon maradni és más dolgokkal foglalkozni. Őrület, hogy mennyit kell tenned ezért. Én szeretem, jelenleg ez nem probléma számomra. De tudom, hogy pár év múlva már másképp lesz.”

„Muszáj foglalkoznunk ezzel, mert ha el kell kezdened rotálni a versenyzőket, az egy kissé őrült. Végső soron a Forma–1-en múlik, hogy mit akar kezdeni a sporttal” – állapította meg a címvédő. „Ha viszont tudod, hogy a sport kezdi megrövidíteni a pályafutásokat, mert túl sok, az szerintem sajnálatos. Remélem, hogy fogunk foglalkozni ezzel a jövőben.”

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty)

Fernando Alonso, aki 42 évesen a 21. F1-es szezonját kezdi, Verstappen szavait hallva megjegyezte:

„Ha már a világbajnok is úgy gondolja, hogy túl hosszú a naptár, képzelhetik, mit szólunk mi…” – utalt a holland számukra kevésbé élvezetes dominanciájára. „Az év második felében megyünk a versenyekre a semmiért, mivel már nincs miért harcolnunk. Ez így károssá válik.”

„Úgy vélem, bőven átléptük már a határt. Egyetértek ezzel. Amikor bemutatkoztam, volt tizenhét versenyünk. Aztán lett tizennyolc. Majd jött a Liberty, és 2021-ben jeleztük, hogy a húsz verseny az abszolút határ. Erre most huszonnégy versenyünk van, és igen, ez nem fenntartható hosszú távon senki szempontjából sem.”

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

Honfitársa, Carlos Sainz már a tesztek idején megjegyezte: akkor válik majd igazán hosszúvá az idei év, ha a Red Bull továbbra is a tavalyi formájában versenyez. A ferraris most rámutatott, az F1-nek már ma is sok résztvevője kénytelen kihagyni nagydíjhétvégéket a sok utazás és az otthontól távol töltött idő miatt. „Mindegy, hogy a családodról, a kutyádról van szó vagy bármiről, szerintem ez a határon van, túl sok, és nagyon remélem, hogy nem megyünk feljebb a huszonnégynél, mert ha igen, az mindenkinek nagyon nehéz lesz.”

„A Forma–1 szerintem azt kockáztatja ezzel, hogy túlságosan megszokottá válik, verseny lesz minden hétvégén, és a közönség elveszíti az étvágyát, hogy bekapcsolja a tévét az F1-ért. Szerintem muszáj lenne exkluzívnak maradnia.”

„Egy olyan sportnak kell maradnia, aminek versenyeit mindenki várja, és nem egy megszokott dolognak, amire csak úgy odakapcsolsz, mint a futball bajnokikra, ami minden hétvégén van. Ha eljutunk addig a pontig, hogy már a versenyzőket is cserélgetni kell, az már túl sok lesz. Szerintem már most is elég közel vagyunk ehhez a határhoz” – vélekedett a kétszeres futamgyőztes.

Sergio Pérez mindeközben arról is beszélt, hogy versenyzőként nekik számos más kötelezettségük is van a szezon során.. „Fel kell készülnünk a szimulátorban. Minden verseny után megyünk a szimulátorba. Sok szponzori kötelezettségünk van, ezek mind sokat kivesznek belőled. Nemcsak a versenyzőkből, a szerelőkből is, akik már kedden ott vannak a helyszínen. Hétvégéről hétvégére ez túl sok. Meglátjuk, mit sikerül kidolgoznunk idén. Emlékszem a sok zombira Abu-Dzabiban Las Vegas után… Meglátjuk, hogy alakul ez az év” – mondta a Red Bull-os.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak