Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso szerint év közben dől el, válik-e „nagycsapat” az Aston Martinból

Alonso szerint év közben dől el, válik-e „nagycsapat” az Aston Martinból

F1
Nem az idénynyitón kell bizonyítani, Fernando Alonso szerint az év során fog eldőlni, lesz-e „nagycsapat” az Aston Martinból.

Amikor egy évvel ezelőtt az ígéretes bahreini tesztjük után a Bahreini Nagydíjra készültek, mindenki róluk beszélt. Az Aston Martin aztán dobogóval indította az évét és a szezon első felének meglepetéscsapata lett. Fernando Alonsóék most sem muzsikáltak rosszul a múlt heti gyakorláson, ám ennek már nem volt olyan meglepetésereje, mint a 2023-as nagy javulásuknak. Egyelőre ráadásul talán nincsenek is annyira kedvező helyzetben, mint akkor, mivel a közvetlen riválisok is jobb formát mutatnak.

Alonso szerint bármit is hoz a mostani hét az Aston Martin számára, abból hiba lenne máris levonni, hogy menyire versenyképesek. „Ez eléggé különleges pálya. Főleg az aszfaltja miatt, de a hátsó tengely terhelése miatt is, aminek hatása van a gumikopásra. Érdemes tehát kivárni pár versenyt, hogy felállítsuk az erősorrendet. Sokat is tesztelünk itt, és a teszt és a verseny között változhat is a sorrend, ami összezavarhatja a képet. Nem fordítanék tehát túl nagy figyelmet az első verseny eredményére” – hangsúlyozta.

Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

Szerinte tisztább képet csak több futam után kaphatunk.

„Várjunk ezzel pár versenyt! Bahrein eleve speciális karakterű pálya. Előbb teljesítsük Szaúd-Arábiát, Ausztráliát, talán Japánt, és majd utána tiszta képet kaphatunk az erőviszonyokról.”

Kiemelte, ha csak önmagukhoz viszonyítanak, az AMR24-es egyértelműen jobb, mint a tavalyi autójuk. „Az autónk előrelépés, ami a téli teszteken az elsődleges cél. Minden úgy működik, ahogy vártuk. Hogy a tavaly óta elért fejlődésünk elég nagy-e vagy sem, az majd az első versenyeken fog kiderülni.”

Mike Krack és Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

Az pedig, hogy az Aston Martin felnőtt-e már a feladathoz, és versenyre tud-e kelni a legjobbakkal, csak az év során, az autó fejlesztésének folyamatában mutatkozik meg.

„A csapatnál másfajta szemléletmódot látok. Tavaly jó alapokkal kezdtünk, és sokkoló volt számunkra eleinte, hogy mennyire jó volt az elején. Aztán mondjuk úgy, nem voltunk nagycsapat a pályán kívül, a fejlesztés szempontjából.”

„Sokat tanultunk tavaly. Ahhoz, hogy a jövőben bajnokesélyessé válhasson, ez egy fontos szezon volt az Aston Martin számára. 2024-nek erős alapokról vágunk neki, igen, de sok mindennel készülünk a szezon során is. Érdekes lesz látni, hogy tudjuk-e tartani az élcsapatok fejlesztési tempóját az autónkkal. Tavaly ez nem ment, ezért e téren javulnunk kell” – ismerte el a veterán.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR24 (Fotó: Aston Martin)

Alonso a 21. F1-es szezonjának vág neki, és ő az egyetlen tagja a mezőnynek, aki jelen volt a bemutatkozása 20. évfordulóját ünneplő helyszín első versenyén 2004-ben. Ennek kapcsán egy kis nosztalgiázásra is kapható volt. „Sok minden változott a húsz év alatt. Még jól emlékszem az első versenyre, a 2005-ös és 2006-os második és harmadik pedig igazán nagyszerűen alakult számunkra, hiszen nyertünk. 2010-ben versenyeztünk a hosszú vonalvezetésen is, ami nagyon klassz élmény volt. A pálya amúgy megtartotta a karakterét: igénybe veszi a gumikat, a fékeket. Ma már est versenyzünk, ezért a hőmérséklet szempontjából egyszerűbb a helyzet. De még mindig klassz itt versenyezni, nagyszerű akcióval szolgál vasárnaponként, illetve idén szombaton, és klassz itt indítani az évet” – állapította meg.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak