Versenyek híján leginkább a sajátos névválasztásával szolgáltatott beszédtémát a Red Bull B-csapata a téli szünetben. A korábbi Alpha Tauriból hivatalosan Visa Cash App RB lett, amivel a szurkolók és a média is igen nehezen barátkozik. Miközben a bejelentésükkor és a bemutatójukon a csapat vezetői próbálták rábírni a közvéleményt a név be- és elfogadására, mostanra már ők maguk is elismerik, nem lehetnek naivak ilyen szempontból.
Hogy mennyire abszurd helyzetet teremtett a névváltásuk, azt jelzi, hogy mennyiféle néven szólítják őket. A saját kommunikációjukban a rövidített VCARB mozaikszót használják a faenzaiak, mások RB-nek, Racing Bullsnak nevezik őket, de a német Auto Motor und Sport szaklap például arra az elhatározásra jutott, hogy egyszerűen Toro Rossóként fogja említeni őket…

Miközben Bayer a bemutatójuk után még arról beszélt, hogy az RB semmit sem jelent a nevükben, és nem az új cégnevük, a Racing Bulls rövidítése, időközben már ő maga is utóbbi formát említette alternatív lehetőségként a névemlítéshez. Ahogy korábban egy interjúban egyébként Helmut Marko Red Bull-tanácsadó is így hivatkozott rájuk.
Bayer elismerte, az eredeti névválasztásuk valóban a Racing Bulls volt, ám azzal, hogy két szponzor is a nevükbe került, kénytelenek voltak változtatni a terveken.
Wéber Gábor már döntést hozott a névválasztást illetően:
„Talán érdemes visszamenni kicsit a múltban. A Racing Bulls név valójában része a Red Bull-filozófiának. Voltak repülős terveik, Mateschitz úrnak voltak repülői” – utalt arra, hogy ezeket Flying Bullsként emlegették, amiből a Racing Bulls új cégnév ered. „Logikusnak tűnt, hogy a cégünk neve Olaszországban Racing Bulls legyen. Aztán tovább folytattuk az egyeztetéseket, voltak különböző variációk. Egyszerűen úgy éreztük, ahogy az emberek és én magam is: ez már eleve egy kissé nyelvtörő.”
„Ha elképzeled, a Visa Cash App Racing Bulls Formula 1 Team névvel már a cikk megírásának végére elfáradnál. Szóval innen jött, hogy rövidítsük le a Racing Bullst RB-re.”
„Ezt a vázunk nevébe is beemeltük, és így megmarad a történelmi folytonosság, amit majd továbbvihetsz egy esetleges partnerváltás után is.”
Bayer elismerte, nem elvárható, hogy a média és a szurkolók a teljes nevükön emlegessék őket, és ezt el is fogadták már. „Igen, mi ezt próbáljuk egyfajta kihívásnak tekinteni. Vagyunk annyira realisták, hogy ne számítsunk arra, hogy a média folyamatosan Visa Cash App RB-zni fog…”