Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gondban lehet Cunoda – és ezt ő is pontosan tudja

Gondban lehet Cunoda – és ezt ő is pontosan tudja

F1
Továbbra sem beszél szívesen Cunoda Juki a bahreini csapatutasításról, az ottani dühkitörése kapcsán viszont elismerte, ha Red Bull-versenyző akar lenni, változnia kell.

Előbb a rádión kiabált és megkérdőjelezte a csapata által kiadott utasítást, aztán a leintés után dühből bevetődött a csapattársa mellé, és majdnem összeütköztek. Cunoda Juki számára nem alakult jól a Bahreini Nagydíj hajrája.

A japán versenyző a futam nagy részén előrébb állt, mint a tőle az időmérőn vereséget szenvedő Daniel Ricciardo, ám mivel más gumitaktikán voltak, a RB arra kérte őt, hogy adja át a pozícióját az ausztrálnak, hátha ő többre jut Kevin Magnussen ellen, akit Cunoda nem tudott megelőzni.

A vonakodó engedelmeskedés után Cunoda nem fogta vissza magát. A leintést követő levezető körön az egyik jobbos kanyarban belső íven messziről vetődött be Ricciardo mellé, úgy, hogy közben füstölősre fékezte a gumiját. Aztán ahogy visszakanyarodott, ismét a másik RB-autó mellé ment, és úgy húzott el mellette, hogy majdnem összeértek.

Ricciardo Szaúd-Arábiában elárulta, mindent nyíltan átbeszéltek a történtek kapcsán a csapatvezetőkkel. Cunoda az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján érezhetően nem szívesen beszélt sem a történtekről, sem az azt követő megbeszélésükről. „A verseny után a csapattal beszéltünk róla.  Továbbra is egységesek vagyunk, közös nevezőre jutottunk, értjük egymást. Ennyi” – hangzott a rövid válasza, amikor a csapatutasításról kérdezték.

 

Annak kapcsán, frusztrált volt-e a csapatutasítás miatt, elmondta: „Abban a pillanatban igen. De megértettem, amit mondtak. Ennyi. Nem volt egyszerű verseny.”

Felmerült, volt-e szükség egyáltalán csapautasításra úgy, hogy a tétet nem a pontszerzés, csak a 12. hely jelentette. Cunoda hosszan átgondolta, mit mondjon.

„Nos, eltérő stratégián voltunk Daniellel. Lágyabb gumin volt. Én Kevinnel csatáztam, előtte szabadabb volt az út, és gyorsabb volt. A csapat talán úgy gondolta, hogy gyorsabb és több esélye van megelőzni Kevint. Arra kértek, hogy cseréljünk pozíciót. Ennyi. Igen, abban a pillanatban dühös voltam. Vannak ilyen pillanataim. De végül így is elengedtem őt. Talán egy körrel, fél körrel később.”

„A csapat végül is azt gondolta, hogy neki talán több esélye lehet, és én ezt tiszteletben tartom” – mondta a japán, azt diplomatikusan elhallgatva, mi a valódi véleménye a csapatutasítás feleslegességéről.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

Cunodát később arról is kérdezték, nem érzi-e úgy, hogy a Red Bull számára nem jó ajánlólevél, ha egy versenyzőn az látszik, hogy képtelen uralni az érzelmeit az autóban.

„Igen, ebben nyilvánvalóan fejlődnöm kell. És ha továbbra is ilyesmiket csinálok, több problémám lesz. Tisztában vagyok vele, hogy ebben kell leginkább javulnom.”

„Dolgozom rajta. És igen, meg is kell mutatnom, hogy javulok, nem elég egy lépés, több lépésre van szükség. Hiszem, hogy javíthatok ezen. Aztán rajtuk múlik, hogy akarnak-e engem vagy sem. Főleg erre az önkontrollra összpontosítok, és hiszem, hogy egyre jobb leszek benne, egyre javulok” – felelte az RB versenyzője.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

A helyzetben ironikus, hogy Cunoda éppen a Bahreini Nagydíj előtt beszélt arról, hogy Ricciardótól leginkább a nyugodtsága szempontjából tanulhat sokat. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy az ausztrál nyugtatólag hat rá…

„Ez egy tanulási folyamat. Talán amit szombaton mutattam, az ennek az ellenkezője volt. Amikor beülök az autóba, emlékeztetem magam rá, hogy ne nyomjam meg a rádiógombot ilyesmik miatt. Emellett úgy érzem, szeretnek kipécézni engem ezekkel a rádiózásokkal.”

„Nem kiabálok én annyira a rádióban, mint a tévében látszik. De nem is tudom. Minél többet mondok, annál rosszabb lesz, úgyhogy csak azt mondom, mindent megteszek, hogy fejlődjek, és a mostani versenytől kezdve ezt a pályán is látni fogják!” – ígérte a szenvedélyességéről híres Cunoda.

Borítókép: Yuki Tsunoda (Fotó: Bearne / XPB Images)

További tartalmak