Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bottas: Gyorsulnunk kell a pályán és a kerékcserék alatt is

Bottas: Gyorsulnunk kell a pályán és a kerékcserék alatt is

F1i
A Sauber versenyzője, Valtteri Bottas a csalódást keltő bahreini és szaúdi hétvége után kijelentette, az alakulatnak minden téren fejlődnie kell, hiszen a teljesítmény elmarad a várttól és vannak működési problémák is.

Több riválishoz hasonlóan a svájciak is koncepcióváltással készültek a 2024-es évre, miután tavaly belátták, hogy aktuális autójukat már nem tudják tovább fejleszteni. Ami az új géppel való kezdést illeti, a pontszerzésről Bahreinben és Szaúd-Arábiában is lecsúsztak, a múlt hét végén ráadásul gumikezelési problémák is jelentkeztek.

Bottas elárulta, Szaúd-Arábiában nehezen tudták megfelelő üzemi hőfokra melegíteni abroncsaikat, erre pedig a folytatásban érzése szerint kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, ha javítani akarnak teljesítményükön.

Úgy gondoltuk, hogy a lágy-kemény leosztás lenne a legjobb, és agresszívak voltunk a kivezető körön, de probléma volt a gumikkal. Nem tudtuk működésre bírni, megfelelően felmelegíteni őket. Legalább 15 körbe telt, amíg úgy-ahogy felmelegedtek, de addigra már túl sokat veszítettünk” – beszélt őszintén a problémákról.

„Ez a hiba váratlan volt. Tulajdonképpen emiatt álltam ki kétszer kereket cserélni: a futam végén kipróbáltuk a lágyakat is, hátha azok jobban működnek. A dolog bejött, de addigra már túl sokat veszítettünk (a keményeken)” – tette hozzá.

Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

A Saubert működési problémák is hátráltatták az első két hétvége során: Bottas Bahreinben egy több mint 50 másodperces kiállás „áldozata” lett. A csapat szempontjából az mindenképpen aggasztó lehet, hogy ugyanez az anyacsavarral kapcsolatos probléma a Szaúd-arábiai Nagydíjon is előjött, ráadásul a másik autó esetében.

Ez még csak a második futam, szóval értelemszerűen lehetnek gyártási hibák, de nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak a tempón, hanem a csapat működésén is változtatni kell. Eddig mindkét versenyen voltak problémák mindkét pilótával” – húzta alá.

A finn jelezte, már vannak megoldási javaslatok és bízik benne, hogy amennyi hibát csak lehet, orvosolni fognak a jövő heti Ausztrál Nagydíjra. „Van pár apróság Ausztráliára és most legalább van két hetünk arra, hogy megoldjuk a kiállásokkal kapcsolatos problémákat. Ez fontos, mert ha gyorsabbá is tesszük az autót, a lassú cserék nem ideálisak” – fogalmazott.

Csou Kuan-jü (Fotó: XPB)
Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak