Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nem támadja meg Alonso büntetését az Aston Martin

Nem támadja meg Alonso büntetését az Aston Martin

Aston Martin
Nem fogja megóvni Fernando Alonso múlt vasárnapi 20 másodperces időbüntetését az Aston Martin – jelentette ki a csapatvezető, Mike Krack, aki ennek ellenére védelmébe vette a spanyol világbajnok.

Hosszú vizsgálat vette kezdetét az Ausztrál Nagydíj leintése után George Russell balesetével kapcsolatban. Az FIA azt nyomozta, volt-e köze a történtekhez Fernando Alonsónak, aki az utolsó körökben keményen védte pozícióját a Mercedes fiatal versenyzőjével szemben, aki az utolsó körben, a hatos kanyarnál csúszott ki és ütközött a falnak.

A spanyol végül „utólagos áthajtásos büntetést kapott”, vagyis az FIA 20 másodperces időbüntetéssé „konvertálta” át az eredeti szankciót, amit a leintés után a spanyol értelemszerűen már nem tudott letölteni. Indoklásuk szerint Alonso „potenciálisan veszélyesen” vezetett.

A vizsgálat során megállapították, hogy az Aston Martin versenyzője az utolsó körben 100 méterrel korábban fékezett, mint korábban bármikor, ezzel pedig megzavarhatta Russellt. Vagyis manővernek köze lehetett a rivális kicsúszásához és balesetéhez. Az ítélet megosztotta az F1-es közvéleményt, van, aki szándékosságot emlegetett és kevésnek tartotta, míg mások túl keménynek érezték.

Mike Krack (Fotó: XPB)

Ami a csapatot illeti, az Aston Martinnak jogában állt volna megtámadni az ítéletet, erre azonban nem kerül sor. Ezt egy hivatalos közleményben jelentették be kedd este. Írásukat úgy kezdték, a legfontosabb az, hogy Russell megúszta a balesetet sérülés nélkül.

A csapatvezető Mike Krack ezt követően kifejti, az Aston Martin teljes mértékben támogatja Alonsót, ugyanakkor nem nyújt be óvást, hiszen nem tud előállni új bizonyítékokkal az ügyben. Kiemelte, Alonso a mezőny legrutinosabb pilótája, aki számos kategóriában bizonyította már rátermettségét, utalva ezzel arra, hogy a versenyző tudta mit csinál, és nem veszélyeztette direkt riválisát.

Jelezte, ezt a „keserű pirulát” le kell nyelniük, hiszen nincs olyan adatuk, amire alapozva felülvizsgálatot kérnének. Majd végül Alonso közösségi médiás bejegyzését idézve a spanyol védekezését a versenyzés legmagasabb szintű művészetének nevezte.

George Russell (Fotó: F1)
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak