Musorujsag
Élő Eredmények

Gasly egy tényező miatt különösen bízik az Alpine-ban

Gasly egy tényező miatt különösen bízik az Alpine-ban

F1i
Az Alpine versenyzője, Pierre Gasly kiemelten fontosnak tartja, hogy egy gyári alakulat tagja lehet és a Renault támogatásának köszönhetően továbbra is bízik abban, hogy az istálló elmozdulhat a mezőny harmadik harmadából.

A franciák roppant gyengén kezdték a 2024-es évet: három hétvége alatt mindössze egyszer jutottak tovább a Q1-ből, pontot pedig még egyszer sem gyűjtöttek. A problémákkal kapcsolatban többször jelezték, időre van szükségük azok megoldásához, ahogyan ahhoz is, hogy jobban megismerjék, és jobban be tudják állítani autójukat.

Az Alpine 2024 elején egy komolyabb szerkezeti átalakítást is bejelentett: technikai részlegüket úgy alakítják át, mint azt már számos rivális megtette, vagyis egy vezető helyett több szakember között osztják majd fel a legfontosabb szerepkört (a technikai igazgatóit).

Gasly a jövő kapcsán igyekezett rámutatni még egy tényezőre, ami segítheti az Alpine-t, mégpedig arra, hogy az alakulat bár jelenleg nem viseli a nevét, továbbra is a Renault gyári csapataként működik. „Ez fontos, igen” – felelte egy, a gyári státuszt feszegető kérdésre, majd gyorsan jelezte, nem igazak azok a pletykák, melyek szerint a franciák kevés pénzt ölnek a projektbe.

Fotó: XPB

Mindkét oldalon álltam már. Voltam az Alpha Taurinál, ahol használtak Renault majd Honda motorokat is. Egyértelmű, hogy magasabb a plafon. Ha gyári csapat vagy, nincsenek korlátok. Felismerheted a sajt korlátaid és annyit fejleszthet és fektethet be, amennyit akar” – folytatta.

„Szóval, egyértelmű, hogy az Alpine szempontjából hasznos az, hogy gyári csapat. Egyértelmű, hogy nem a finanszírozás a kérdés. Éppen ezért hiszem, hogy nincsenek határok és nem is lehet okunk arra, hogy határokat szabjunk, amikor a jövőnkről van szó” – emelte ki.

„Nagyon fontos az, hogy megértsük az autót és azt, milyen potenciál van benne. Ennél még fontosabb, hogy megértsük, merre haladunk. 2026-ban komoly szabályváltozás jön. Ez mindenkinek kihívás lesz, legyen szó az autóról vagy az erőforrásról. Nagyon fontos, hogy felismerjük a problémákat és megoldásokat találjunk” – zárta gondolatát.

Pierre Gasly (Fotó: XPB)
Borítókép: Pierre Gasly (Fotó: XPB)

További tartalmak