Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Leclerc Sainz győzelmeiről: Hazudnék, ha azt mondanám, boldog vagyok…

Leclerc Sainz győzelmeiről: Hazudnék, ha azt mondanám, boldog vagyok…

Motorsport-Total
Ritkán kap mostanság esélyt a győzelmekre a Ferrari, és Charles Leclerc nem tagadja, bosszantja, hogy ezekkel helyette Carlos Sainz él. Önkritikával és kemény munkával változtatna ezen.

Nem egyszerű manapság versenyt nyerni a Forma–1-ben, hacsak nem Red Bullnak hívnak, a Ferrarinak azért így is sikerült. Az elmúlt két évet tekintve ők az egyetlen csapat, amely le tudta győzni a bikásokat, ám versenyzőjük, Charles Leclerc így is 2022 óta nyeretlen. A monacói máig utolsó sikerét a két évvel ezelőtti Osztrák Nagydíjon jegyezte, csapata azóta ugyanakkor a múlt évi Szingapúri Nagydíjon és a két héttel ezelőtti Ausztrál Nagydíjon is nyerni tudott – Carlos Sainzcal.

A spanyol a legutóbbi győzelmét az időmérős sikerével alapozta meg: nyolc házon belüli vereség után először múlta felől Leclerc-t szombaton, és ezzel a másnapi versenyen jogot szerzett az előnyösebb taktikára is.

Leclerc megingása – ahogy tavaly Szingapúrban is – a lehető legrosszabbkor jött: azon a hétvégén, amin a Ferrari a megszokottnál versenyképesebbnek bizonyult. Leclerc Szuzukában elismerte, nem egyszerű megemésztenie ezeket a vereségeket.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy boldog vagyok emiatt. A győzelmek fontosak, de a szezon végén fontosabbak a pontok. Ennek ellenére szeretném, ha a Ferrari a lehető leghamarabb nyerne. Carlos a győzelmeinél fantasztikus munkát végzett, de most nekem kell reagálnom, és remélhetőleg a következőt én nyerem. Keményen dolgozom érte”

– fogalmazott a ferraris.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Hozzátette, szerinte a házon belüli vereségét könnyen feledtetheti, hiszen az F1-ben jellemzően csak az utolsó verseny eredménye alapján ítélkeznek. Ennek most éppen a fonákoldalát érzékeli, ám hangsúlyozta: „Ha az elmúlt nyolc-kilenc versenyt nézem, nagyon magas szinten voltam. A legtöbb versenyen viszont nem volt lehetőségem nyerni. Rajtam múlik, hogy ott leszek-e, ha előáll a lehetőség. Szingapúrban és más versenyeken nem voltam ott, de természetesen továbbra is nyomi fogom” – ígérte.

A melbourne-i kapcsán Leclerc hangsúlyozta, csakis magának köszönheti, hogy vasárnap esélytelen volt Sainz ellen, hiszen elszúrta az időmérőjét. Nem érzi úgy, hogy gondjai lennének egy körön, hiszen azt megelőzően sorozatosan szállította az első rajtsorokat. Japánban máris jöhet a visszavágás – már csak az a kérdés, jönni fog-e a következő lehetőség is.

Borítókép: Charles Leclerc és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak