Egy 10. és egy 11. hellyel zárta a Japán Nagydíj időmérő edzését az RB csapata, és ezzel igen jó helyzetbe hozta magát ahhoz, hogy vasárnap újabb pontokért szálljon harcba. A gyorsabb az idei negyedik kvalifikáción is Cunoda Juki volt csapaton belül, aki ráadásul újabb Q3-ba kerüléssel örvendeztette meg a népes számú hazai közönséget.
A japán elismerte, ezen a hétvégén nem kis teher nyomja a vállát. „Fantasztikus munkát végeztünk. Az egyensúllyal kicsit küszködtem, de elégedett vagyok.”
„Némi megkönnyebbülést jelent, hogy továbbjutottam a Q3-ba, mert a japán közönség előtt kicsit nagyobb nyomást érzek, mint az előző három évben. Nagy tömeg buzdított a Q3-ban. De ezt nagyon élveztem is. Örülök a Q3-ba jutásnak és a tizedik helynek”
– mondta a hazai kedvenc.

„Az előző két évben talán inkább éreztem magam újoncnak, de nem éreztem ekkora nyomást. Lehet, azért is, mert nem értem el jó eredményt Szuzuka előtt. Most viszont jó eredményt értem el Ausztrálilában a hetedik hellyel, és emiatt magasabbak voltak az elvárások is a közönség részéről. Kicsit fáradt vagyok, de jó volt látni, hogy a közönség örült a legjobb tízbe kerülésemnek.”
Pardon, dobogó?!
Cunoda szeretné csúcson tartani a hangulatot. Annyira, hogy a Sky Sportsnak nyilatkozva a céljai kapcsán egy kicsit el is ragadtatta magát, és kiejtette a dobogó szót…
„Szeretném így folytatni. A következő célt a pontszerzés jelenti, ami még nem sikerült itt. Ez lesz a célom. És egy nap nagyszerű lenne a dobogó is. Akár már holnap is!”
– jelentette ki.

Hamar rájött, hogy ezzel nem csökkentette a vállára nehezedő terhet, és igyekezett korrigálni. „Kicsit izgatott voltam, amikor a dobogót mondtam… Sosem tudhatod. Mint a múltkori nagydíjon – bármi megtörténhet. De továbbra is a tizedik hely a cél” – tisztázta.
Hozzátette, ezt reálisnak is érzi. „Szerintem jó esélyünk van a pontszerzésre. Az egyik Aston messze van, nem tudom, mi történt. Daniel a tizenegyedik, talán segíthetjük egymást a pontszerzésben. És már egyetlen pont is meghatározó lehet a szezonban ebben a sűrű mezőnyben. Nagy dolog lenne a jövő szempontjából is. Megvan a tempónk az egy pont megszerzésére, csak jól kell csinálnunk.”
Jobb, mint valaha
Cunoda mostanság szárnyal, és elismerte, az F1-es pályafutása során most érzi magát a legjobbnak. „Egyérelműen. Azt mondanám, nagyon magabiztos vagyok. Egyre többet kérdezek az autóról, hogy megértsem, hogyan hozhatom ki belőle a legtöbbet, és hogyan lehet gyorsabbá tenni. Az önbizalommal együtt egyszerűen minden klappol.”
„Jól érzem magam. De közben kicsit küszködtem is most az időmérőn. Ez emlékeztet arra, hogy mindig élesnek kell lenni, mindig lehet javulni. Mindenesetre ez a sűrű mezőny ijesztő, de folyamatosan a legjobb tízben voltunk a szabadedzéseken, és ez magabiztossá tette a csapatot. Folytatnunk kell tovább, és kiderül, hogy alakul a jövő.”

Ricciardo rátalált valamire
Csapattársa, Daniel Ricciardo eddig nem volt a csúcson önbizalom szempontjából, ezen a hétvégén viszont érezhető előrelépést tett. Cunodától csak 55 ezredmásodperccel kapott ki a Q2-ben, és ez döntött a továbbjutás kérdéséről.
Miközben csapata dicsérte, az ausztrál nem titkolta, csalódott a kiesés és az újabb vereség miatt. Aztán kicsit tágabb összefüggésbe helyezte a napot.
„Mélyen legbelül, ha megfeledkezem az eredményjelzőről, ez egy jó edzés volt. Tegnap nem volt lehetőségem száraz pályán menni, délelőtt mentem pár kört, volt egy megpördülésem. Aztán gyorsan dolgoztunk, hogy az időmérőre találjunk pár tizedet. Szóval elégedett vagyok, hogy ott vagyunk. De ettől ez még nem a Q3…”
– mondta a nyolcszoros futamgyőztes.
A hétvége előtt azt ígérte, most végre megoldják az eddigi problémáit. Elmondása szerint rá is jöttek a hibára. Eddig túlzottan próbálták az ízléséhez alakítani az autót, nem számolva ennek teljesítményre gyakorolt negatív hatásával. „Egyszerűen nem éreztem az autót, főleg a gyors kanyarokban. Elfogyott a tudás. Kerestük a stabilitást, és van, hogy a stabilabb egyszerűen lassabb. Azt gondoltuk, lenne értelme, és ez volt az érzésem, de utólag szemlélve egyszerűen csak lassabbá tettük az autót, és kész” – magyarázta, hozzátéve, míg Cunoda az alulkormányzottabb autót részesíti előnyben, ő a túlkormányzottat.
Most jobb az alaphelyzete, mint az előző három hétvégén, Ricciardo célba is veszi az idei első pontszerzését. „A pontszerzés határán vagyunk. Egy jó rajttal ott leszünk, és aztán nem fogjuk elengedni. Szóval a pontszerzés a holnapi cél” – tette egyértelművé.