Musorujsag
Élő Eredmények

„Nem katasztrófa” – védelmébe vette a Ferrari főnöke a gyengélkedő Leclerc-t

„Nem katasztrófa” – védelmébe vette a Ferrari főnöke a gyengélkedő Leclerc-t

Motorsport Week, Motorsport
Védelmébe vette a Ferrari csapatfőnöke a Carlos Sainztól mostanság elmaradó Charles Leclerc-t. A monacói már nyomon van az időmérős problémái kapcsán.

Értetlenkedve szállt ki az autójából Charles Leclerc a Japán Nagydíj szombatján. Úgy érezte, jó köröket autózott az időmérő edzésen, mégis csak a 8. helyen villant fel a neve. Akkor még csak a tanácstalanság és a kétkedés volt.

A futam napján Leclerc-nek sikerült szépítenie, hiszen a 8. helyről a 4.-re zárkózott fel. Frusztráltságát azonban ez sem enyhítette. Amikor mérnöke közölte vele a leintés után, hogy a szurkolók a felzárkózása után őt választották a verseny emberének, Leclerc egy cifra káromkodással jelezte, ő a vitrinje helyett inkább a kukába helyezné ezt a fajta díjat egy ilyen hétvége után…

Dühének másik okát a csapattárs Carlos Sainz jelenti, aki mostanság valósággal szárnyal a Ferrarival. Eddigi három közös versenyükből háromszor győzte le őt, továbbá az előző két időmérő edzésen is. Melbourne-ben ráadásul éppen akkor, amikor a vörös autó volt elég jó a futamgyőzelemhez.

Ebben a helyzetben a Ferrarit egyre többször szembesítik azzal a ténnyel, hogy a szezonrajt előtt a jelenleg jobban teljesítő versenyzőjüknek mutattak ajtót, és a hullámvölgybe került Leclerc-rel hosszabbítottak. Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint azonban pánikra semmi ok.

„Nem szabad a végeredményből következtetéseket levonni” – mondta a francia, amikor Leclerc eredményeiről kérdezték. „Ezen a hétvégén Charles-nál szombaton hiányzott valami, a Q1 első körében. Az nem volt óriási kör. És miután feltetted a második szett lágy gumit, mert veszélyben vagy, a Q3-ra már csak egy szetted marad. Ekkor még mindig lépéshátrányban vagy, hiszen elég egy hiba, és már le is győznek. Nem megfelelően közelítettük meg az időmérőt” – magyarázta, hol siklott félre Leclerc hétvégéje.

„Charles nagy versengő, jó egy körön az időmérőn, és hamarosan vissza fog térni.”

Charles Leclerc és Sergio Pérez (Fotó: XPB)

„Világosan látja, hogy nem végzett elég jó munkát az időmérőn szombaton, és nem is lehetsz elégedett, amikor a csapattársad negyedik, te meg nyolcadik vagy. De összességében el kell merülnünk az időmérő alakulásában.”

„Hibáztunk a Q1-ben, és aztán csak egy szettje maradt a Q3-ra, és egy tizeddel maradt le az üldözőktől. Ez nem akkora katasztrófa, mint amikor fél másodperccel vagy hat tizeddel maradsz le. És a következő héten jön egy újabb lehetőség.”

„Kínában két időmérő is lesz, ez két lehetőséget jelent arra, hogy jó munkát végezzen. És figyelembe kell venni, hogy előtte sorozatban nyolcszor az első négy között volt Szingapúr és Ausztrália között” – hívta fel a figyelmet Vasseur.

A verseny kapcsán rámutatott, Leclerc igazán jól kivitelezte az előrelépését lehetővé tévő egykiállásos taktikát. „Meggyőződésem, hogy a szabad út szempontjából a kiállás volt az optimális. Ugyanakkor a pályán elfoglalt pozíció védelmezése és a csaták elkerülése szempontjából Charles számára a legjobb az egy kiállás volt. Nem volt óriási a különbség, de a helyzet és a pályán elfoglalt pozíció sokat számít.”

„Egy kiállással nehezebb, mert mindent kézben kell tartanod, miközben szeretnéd jobban nyomni. De ő nagyon jól csinálta ezt” – méltatta versenyzőjét.

 

Leclerc 100%-ig biztos benne, hogy ez áll a háttérben

Leclerc eközben elismerte, magával a versenyével elégedett. „Jó volt a tempó, jó volt a gumikezelés, jó volt a kommunikáció. Versenyzőként ugyanakkor mindig meg kell nézed a hétvége negatívumait is” – fogalmazott.

A negatívumot az időmérős teljesítményében látja, és nemcsak Szuzuka, hanem már Melbourne kapcsán is. A ferraris mostanra meggyőződött arról, hogy ennek hátterében a gumikezelés áll.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

„Ez száz százalék! Ahogy mondtam, a köreimet nem éreztem rossznak. Szombaton valójában igazán jó kört mentem, a tapadás viszont nem volt meg a gumik részéről. És ez azért van, mert rossz munkát végeztem az azt megelőző körön, ami nagyon frusztráló, mert befejezel egy kört, amivel elégedett vagy, és sehol sem vagy vele.”

„Erre kell most összpontosítanom. Nagyon kis különbségek ezek. De hiszem, hogy az adatok kielemzésével sikerülhet. Ha valamire rákoncentrálok, akkor egészen hamar javítok rajta, szóval nem igazán aggódom” – fogalmazott Leclerc.

Borítókép: Charles Leclerc és Frédéric Vasseur (Fotó: XPB)

További tartalmak