Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fontos lépést tett a Mercedes: kezd kiszámíthatóbbá válni az idei autó

Fontos lépést tett a Mercedes: kezd kiszámíthatóbbá válni az idei autó

Mercedes
Még mindig nem elég jó, de legalább már kezdi kiismerni az idei autóját a Mercedes. Szakemberük elárulta, milyen előrelépést tettek vele Japánban.

A 7. és a 9. helyen ért célba George Russell és Lewis Hamilton a múlt vasárnapi Japán Nagydíjon. Csapatuk kicsit sem volt elégedett, Toto Wolff csapatfőnök ugyanakkor azt mondta, a szuzukai hétvégéjük egyfajta „élő teszt volt”, és ilyen szempontból sikeres, mivel megértettek valamit az autójukkal kapcsolatban.

A Mercedes meggyőződött arról, hogy nem a szimulációik során és a pályán mért leszorítóerő között nincs meg a megfelelés, a problémát az jelenti, hogy a termelt leszorítóerőt képtelenek az autó gyorsabbá tételére használni.

A hétvégén ennek jegyében a megszokottól eltérő beállítási filozófiát követtek, és elsősorban mechanikai oldalon változtattak. Andrew Shovlin vezető versenymérnök szerint ebből a szempontból valóban előrelépést tettek, még ha az eredmények ezt nem is igazolják. A szakember a Mercedes futamértékelő videójában elmondta, a W15-ösük Szuzukában kiszámíthatóbb volt, mint korábban.

„A nagy programunk arról szólt, hogy próbáltuk kiszámíthatóbbá tenni az autót a hétvége alatt. Rájöttünk, hogy sikerül működési tartományba hoznunk, de ha szél vagy a hőmérséklet változik, akkor kicsúszik ebből. Ez vezetett a gyenge időmérős és versenyteljesítményhez.”

„Nem kérdés, hogy nem tartunk ott, ahol kellene, és tisztában vagyunk vele, hogy még lesz munkánk. De az autóval a hétvége folyamán könnyebb volt dolgozni, az autó egyensúlya következetesebb volt. Vannak problémák, amiket meg kell oldanunk, mégpedig gyorsan, de egy sokkal stabilabb alapot látunk, aminek a viselkedése a hétvége folyamán sokkal következetesebb.

„De mint mondtam, tudjuk, hogy lesz még dolgunk, és azonnal neki is látunk a munkának” – magyarázta Shovlin.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes/LAT Images)

A futamuk kapcsán elmondta, talán nem volt ideális a piros zászló után választott taktikájuk, de megért egy próbát. Két versenyzőjüket a közepesről a kemény gumira állították a megszakításkor, és próbáltak egy kiállással végigmenni. Az etapjuk második fele azonban gyengén sikerült, és kénytelenek voltak menet közben változtatni. Shovlin szerint ez az opció kezdettől nyitva állt előttük. Hozzátette, a második két etapjukon már versenyképesebbek voltak.

„Hűvösebbé vált az idő, ami segített, de a második és a harmadik etapunk rendben volt. Szóval tudjuk, hogy nem vagyunk elég gyorsak, tudjuk, hogy egészen nagy a lemaradásunk a Red Bull-lal szemben, és van némi hátrányunk Norris és a Ferrarik ellen is, amin tovább kell dolgoznunk. Az autó teljesítménye viszont a második és a harmadik etapon olyan volt, amilyennek vártuk” – emelte ki a mérnök.

A soron következő Kínai Nagydíj kapcsán Shovlin előrebocsátotta, sok lesz a bizonytalan tényező a sanghaji pályán, amelyen legutóbb 2019-ben versenyeztek, ezért reménykedhetnek egy papírformát borító eredményben.

„Szép kihívás, hiszen nemcsak, hogy rég voltunk ott, hanem sprinthétvége is lesz, ráadásul új lebonyolítás mellett, aminél két parc fermé lesz. Először a sprintidőmérő és a sprintfutam, aztán lesz lehetőség változtatni az autón az időmérőre és a főfutamra.”

„A múltbeli adatokat áttekintjük, de a mostani autógenerációval még nem versenyeztünk ott. Mások a gumik, az aerodinamika, sok dolgunk lesz. És ennek nagy részét a szimuláció teszi ki, miközben áttekintjük az összes jegyzetünket, megnézzük, hogyan teljesítenek a gumik, mennyire kopnak, mi vezet a kopáshoz. Egyetlen óra szabadedzésünk lesz, és egyértelmű kihívást jelent, de ez egészen élvezetes, jó motivációt jelent, mert ha sikerül jól csinálni, akkor mindig nagyobb esélyed van egy sprintfutamon, hiszen lehet, hogy valaki elszúrja” – tekintett előre a Mercedes vezető mérnöke.

Borítókép: Lewis Hamilton és George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak