Musorujsag
Élő Eredmények

Kiadták a 2025-ös F1-es versenynaptárt: Ausztráliában rajtol az idény!

Kiadták a 2025-ös F1-es versenynaptárt: Ausztráliában rajtol az idény!

Formula1
Máris közzétette a Forma–1 a 2025-ös világbajnokság programját. Továbbra is 24 futam lesz, de több változás is található a naptárban, kezdve az ausztráliai idénynyitóval.

Még csak április közepén járunk, a Forma–1-nek máris megvan a konkrét terve a következő idényre. Pénteken tették közzé a 2025-ös világbajnokság hivatalos versenynaptárát, amely a futamok számában és helyszíneiben nem hozott változást, azok sorrendjében viszont igen.

Az új kiírás újra 24 versenyt tartalmaz, új pálya pedig nem debütál. Az F1 ugyanakkor megerősítette, ami hónapok óta nyílt titok volt: jövőre nem a Közel-Keleten rajtol az idény, hanem a régen megszokott helyszínen, Melbourne-ben.

Az Ausztrál Nagydíjat az ideihez képest két héttel később, március 16-án rendezik, a mezőny pedig a déli kontinensről a Távol-Keletre látogat először: Kína és Japán lesz a 2. és 3. verseny helyszíne. Sanghaj egy héttel Melbourne után rendezi a versenyét, vagyis az évet dupla hétvége nyitja majd.

Bahrein és Szaúd-Arábia megszokottnál későbbi dátumát az arabok ramadán ünnepe indokolta, aminek már 2024-ben is hatása volt a program alakulására.

Emellett Melbourne-nek a legutóbbi szerződéskötésekor garantáltak három idénynyitót. A mostani az első ezek közül, és az első alkalom 2019 óta, hogy Ausztráliában rajtol az idény. (2020-ban már a helyszínen voltak a csapatok, de végül lefújták a hétvégét a COVID-járvány kitörése miatt.)

Fotó: XPB

Az F1 kiemelte, az új versenynaptár összeállításánál komoly hangsúlyt fektettek a jobb földrajzi elosztásra és a logisztikai szempontokra.

Az európai szezon május közepén Imolában fog rajtolni. Miamiból fog oda érkezni a mezőny. A menetrend ezt követően a megszokottnak mondható, ugyanakkor van egy minket érintő változás.

A 2025-ös Magyar Nagydíjat augusztus 1-je és 3-a között rendezik, vagyis a Hungaroring visszakapta a korábban megszokott helyét, és a Spával való helycserével két év után ismét tőlünk vonul majd el a nyári szünetre az F1-es mezőny.

A háromhetes nyári leállást egy dupla hétvége követi Zandvoortban és Monzában, majd következik az újabb ázsiai túra Bakuban és Szingapúrban, hogy aztán Amerika felé vegyék az irányt. Októberben és novemberben három versenyt rendeznek, az idény pedig a szokásoknak megfelelően Abu-Dzabiban zárul majd, az ideihez hasonlóan december elején.

Az évzárás egyébként mozgalmasnak ígérkezik, hiszen Las Vegas, Katar és Abu-Dzabi tripla hétvégét alkot a naptár végén.

„A 2025-ös különleges év lesz, hiszen az FIA Forma–1-es világbajnokság 75. évfordulóját ünnepeljük” – hívta fel a figyelmet Stefano Domenicali, az F1 elnöke. „Ez az örökség és tapasztalat teszi lehetővé számunkra, hogy egy ilyen erős versenynaptárunk legyen. Ismét huszonnégy hihetetlen pályára látogatunk el a világban, hogy csúcsszintű versenyzéssel, kiszolgálással és szórakoztatással szolgáljunk, amit világszerte milliók fognak élvezni.”

„Hálásak vagyunk az FIA-nak, a promótereknek, a szervező városoknak és minden szövetségnek az elhivatottságukért és támogatásukért, amivel megvalósulhat ez a program, ami egy újabb fantasztikus évet ígér az F1 számára. Szeretnék továbbá tisztelegni az F1 csapatai és versenyzői, a sportunk hősei előtt, és a szurkolók előtt a világ minden táján, akik továbbra is ilyen hihetetlen lelkesedéssel követik a Forma–1-et.”

Fotó: XPB

Az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm hozzátette: „Az FIA Motorsport Világtanács által jóváhagyott 2025-ös FIA Forma–1-es világbajnoki versenynaptár újabb jelzése a közös küldetésünk, a fenntarthatósági célok elérésének, hiszen az eseményeket régiók szerint rendeztük. Miközben foglalkozunk a Forma–1 általános fenntarthatóságával, kötelességünk tenni a környezetünkért és az utazó személyzet egészségéért is.”

„A Formula One Management Stefano Domenicali vezetésével olyan naptárat állított össze, amely megfelelően keveri a hagyományos pályákat a modernekkel. Köszönjük a szövetségeknek, a helyi szervezőknek és a sok ezer FIA-önkéntesnek a Forma–1-ért tett fáradhatatlan erőfeszítéseiket! Ez egy globális, tömeges közönséget vonzó látványosság, amely most a sport hetvenötödik évét fogja ünnepelni.”

A 2025-ös F1-es versenynaptár:

Időpont Nagydíj Helyszín
1. március 14-16. Ausztrál Nagydíj Melbourne
2. március 21-23. Kínai Nagydíj Sanghaj
3. április 4-6. Japán Nagydíj Szuzuka
4. április 11-13. Bahreini Nagydíj Szahír
5. április 18,20. Szaúd-arábiai Nagydíj Dzsidda
6. május 2-4. Miami Nagydíj Miami
7. május 16-18. Emilia-Romagna Nagydíja Imola
8. május 23-25. Monacói Nagydíj Monaco
9. május 30-június 1. Spanyol Nagydíj Barcelona
10. június 13-15. Kanadai Nagydíj Montreal
11. június 27-29. Osztrák Nagydíj Spielberg
12. július 4-6. Brit Nagydíj Silverstonete
13. július 25-27. Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
14. augusztus 1-3. MAGYAR NAGYDÍJ MOGYORÓD
15. augusztus 29-31. Holland Nagydíj Zandvoort
16. szeptember 5-7. Olasz Nagydíj Monza
17. szeptember 19-21. Azeri Nagydíj Baku
18. október 3-5. Szingapúri Nagydíj Szingapúr
19. október 17-19. Amerikai Nagydíj Austin
20. október 24-26. Mexikói Nagydíj Mexikóváros
21. november 7-9. Sao Pauló-i Nagydíj Sao Paulo
22. november 20-22. Las Vegas-i Nagydíj Las Vegas
23. november 28-30. Katari Nagydíj Loszail
24. december 5-7. Abu-dzabi Nagydíj Abu-Dzabi

További részletek hamarosan…

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak