Musorujsag
Élő Eredmények

Wolff: Újjáépítési szakaszban vagyunk, ez esélyt adhat Antonellinek

Wolff: Újjáépítési szakaszban vagyunk, ez esélyt adhat Antonellinek

Motorsport
A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff jelezte, az, hogy az istálló jelenleg „újjáépítési szakaszban van” indokoltabbá teheti, hogy a következő szezonban lehetőséget adjon ifjú védencének, Andrea Kimi Antonellinek.

Mióta hivatalossá vált, hogy Lewis Hamilton távozik a csapattól és 2025-ben csatlakozik a Ferrarihoz, a pilótakeringő egyik legérdekesebb kérdése az, ki veszi át a hétszeres világbajnok helyét. Jelöltekből nincs és eddig sem volt hiány, Fernando Alonso Aston Martinnal való szerződéshosszabbításával viszont egy nagy név egészen biztosan lekerült a listáról.

A spanyol mellett eddig leggyakrabban a honfitársat, Carlos Sainzot hozták szóba a Mercedesszel (egyes források szerint a csapat már szerződést is kínált a többszörös futamgyőztesnek), de felmerült az is, hogy egy váratlan fordulat után Max Verstappen kerül a csillagosokhoz.

Kevesebb szó esik róla, de a kezdetek óta jelöltnek számít a Mercedes F2-ben edződő juniorja, Andrea Kimi Antonelli is, igaz vele kapcsolatban rendre felmerül, újoncként lehet, túl nagy falat lenne számára az egyik élcsapat. Toto Wolff most erre reagálva kijelentette, az, hogy a szóban forgó élcsapat jelenleg nehezebb helyzetben van és „újjáépíti önmagát” az olasz malmára hajthatja a vizet.

„Több szempontból is nézhetjük” – jelentette ki a Motorsportnak nyilatkozó sportvezető. „Úgy gondolom, most az újjáépítési fázisban vagyunk. Tudomásul kell venni, hogy most bizonyos dolgokat másként kell intéznünk, mint a múltban” – tette hozzá.

Toto Wolff (Fotó: XPB)

„Az újjáépítés azt is jelentheti, hogy beültetünk egy fiatal versenyzőt, és lehetőséget adunk neki arra, hogy kisebb nyomás mellett tanuljon. Vagy ültethetünk egy tapasztalt versenyzőt az autónkba, aki segíthet abban, hogy kiássuk magunkat a jelenlegi szituációból és magunk mögött hagyjuk a jelenlegi teljesítményt” – folytatta, felvázolva egy másik opciót.

Antonelli a héten kezdi F1-es felkészítési programját, melynek keretén belül több alkalommal is pályára gurulhat egy korábbi autóval. „A program, ami Kimi számára jött létre, jó ideje létezik már és nem változtattunk rajta jelentős mértékben” – magyarázta Wolff.

„Ami változott, az hogy több napja lesz, de amit a következő hónapokban látnak, az egy ideje már tervben van, függetlenül attól, hogy kap-e F1-es lehetőséget. Akartunk adni neki néhány napot, hogy jól érezze magát az F1-es autóban. Először a 2021-es gépet vezetheti Ausztriában. Szeretnénk, ha átélné, milyen érzés egy jó autóban ülni, mielőtt megkapja a 2022-est” – folytatta.

„Hosszú ideje támogatjuk, és kíváncsiak vagyunk, mire képes egy F1-es autó volánja mögött. A Ferrari beugrósa, Oliver Bearman üdítően teljesített Szaúd-Arábiában. Versenyképes volt. Edzés nélkül egy gyors, bonyolult pályán ment és pontot szerzett. Szóval, Kimi is jól teljesítene” – zárta gondolatát.

Andrea Kimi Antonelli (Fotó: Mercedes)
Borítókép: Andrea Kimi Antonelli (Fotó: Mercedes)

További tartalmak