Musorujsag
Élő Eredmények

Óvással támadja meg az időmérő eredményét az Aston Martin Sainz balesete miatt

Óvással támadja meg az időmérő eredményét az Aston Martin Sainz balesete miatt

FIA
Megóvta a Kínai Nagydíj időmérő edzésének eredményét az Aston Martin csapata. Carlos Sainz Q2-es leállásának és visszatérésének felülvizsgálatát kérték az FIA-tól.

Van utójátéka a sanghaji szombati időmérő edzésnek. Az Aston Martin a leintés után hivatalos óvást nyújtott be az FIA-nál, megtámadva a délutáni eredményt. A beadványuk témája Carlos Sainz Q2-es balesete, illetve a spanyol ezt követő visszatérése.

A Ferrari versenyzője a második edzésrész elején az utolsó kanyarban bemutatott kicsúszása után megforgott a pályán, majd a célegyenesen keresztülcsúszva a szalagkorlát mellett kötött ki. Az eset miatt piros zászlóval szakították félbe a körözést.

Carlos Sainz balesete (Fotó: Formula1/X)

A jelzés után Sainz újraindította az autóját, és első szárny nélkül visszadöcögött a boxba, majd mivel meg tudták javítani az autóját, folytatta a küzdelmet. A Q3-ba is bejutott, ott a 7. rajtkockát szerezte meg. Erre az Aston Martin meglátása szerint azonban már nem kerülhetett volna sor.

A silverstone-i csapat a sportszabályzat 39.6-os pontjára hivatkozva nyújtott be óvást. Ebben az áll: „Bármely versenyzőnek, akinek autója megáll a pályán az időmérő edzés vagy a sprintidőmérő alatt, tilos folytatnia az edzést.”

Sainz kétségkívül megállt a pályán, de folytatta az időmérőt. Az FIA-nak azt kell megvizsgálnia, hogy esete az idézett szabálypont hatóköre alá esik-e, illetve hogy volt-e olyan körülmény, ami létjogosultságot adott a spanyolnak a folytatáshoz.

A leállásoknál egyébként a folytatás lehetőségétől általában abban az esetben esik el egy versenyző, ha a visszatéréséhez külső segítséget kell igénybe vennie, például betolják az autóját. A szabálypontot is az ilyen esetekre hozták. A mai hibrid autóknak ugyanakkor nincs feltétlenül szükségük külső segítségre az újrainduláshoz, a motorjukat az ERS segítségével is be lehet indítani. A szabályzat az ilyen esetek szempontjából azonban nem fogalmaz egyértelműen.

Az Aston Martin nem véletlenül próbálkozik. Sainz Q2-es továbbjutása versenyzőjük, Lance Stroll kiesését jelentette. A kanadai a 11. idővel maradt le a fináléról.

A meghallgatás magyar idő szerint 12 órakor vette kezdetét.

 

Carlos Sainz balesete (Fotó: Formula1/X)

Sainz az időmérő után nagy mentésnek nevezte a visszatérését és a Q3-ba kerülését. „Egyszerű hibát vétettem. Túl keményen mentem rá a belső kerékvetőre, ez lerepített az ívről, érintettem a füvet a kijáratnál, a kavicsba mentem és megpördültem.”

„Az utolsó pillanatban, mielőtt a falnak csapódtam volna, sikerült fordítanom a kormányon, hogy jobb szögben csapódjak a falnak. Az irányváltással megmentettem a napot, mivel igen rosszul festett a helyzet abban a pillanatban.”

„Utána nagyon jó kört mentem a Q2-ben, sikerült összeszednem magam, visszanyernem az önbizalmam, majd futottam pár igazán erős kört” – magyarázta a háromszoros futamgyőztes.

Borítókép: Carlos Sainz balesete (Fotó: Formula1/X)

További tartalmak