A 2019-es szezon után először versenyzett Kínában a királykategória mezőnye (2020 és 2022 között a koronavírus-világjárvány miatt törölték a nagydíjakat), a hétvége pedig a visszatérés miatt két további ok miatt is különleges volt. Egyrészt az esemény 20. évfordulóját ünnepelték, másrészt pedig – és ez a szurkolók számára valószínűleg sokkal fontosabb volt – először gurult pályára hazai versenyző.
Csou Kuan-jü a hétvége során többször elmondta, meghatotta a közönség támogatása, vasárnap pedig, a leintést követően, amikor autójával leparkolhatott a célegyenesben és üdvözölhette rajongóit, meghatottságában elsírta magát.
A Kínai Nagydíj első éveiben még kissé távolságtartó közönség valóban kitett magáért: Csou megmozdulásait rendre tapsviharral fogadták, miközben a mezőny többi tagjáról sem feledkeztek meg, a legnépszerűbb pilótákat ők is nagyszámban biztatták. Sokan szurkoltak például Lando Norrisnak, ami a vasárnapi sajtótájékoztatón is szóba került.

Amikor a kérdező felvetette, egészen sok Norrist biztató transzparenst látott, Max Verstappen megjegyezte, sok lány biztatta riválisát. „Nem vagyok meglepve” – reagált humorosan a brit, majd komolyra fordította a szót, és megemlítette azt is, csodálja a Csout biztató tömeget.
„Őszintén, nem vettem észre (mennyien szurkoltak nekem). Maxnak jó a szeme! De a szurkolók mindig jók itt, szenvedélyesek. Nagyon sokan voltak. Csodálatos volt látni, mekkora támogatást kapott tőlük Csou. Remélem, az idei év után én nagyobb támogatást kapok majd. Csak a második futamom volt itt, szóval jövőre talán többen lesznek (akik biztatnak)” – fogalmazott.
Hasonló véleményt formált Sergio Pérez is, aki Mexikóban rendre elképesztő hangulatban gurul pályára szurkolói előtt. „Remek volt a hangulat. Nagyszerű, hogy annyi év után visszatértünk Kínába és láttuk, mennyire izgatottak a szurkolók. Az is nagyszerű, hogy láthattuk az első kínai versenyzőt a kínai futam rajtrácsán. Szóval igen, nagyon jó volt látni, mekkora támogatást kap” – mondta.
