Musorujsag
Élő Eredmények

Halálos fenyegetéseket kapott az Alonsót büntető bíróság tagja

Halálos fenyegetéseket kapott az Alonsót büntető bíróság tagja

Mirror

Nehezen tudta megemészteni Fernando Alonso, hogy az Ausztrál Nagydíj után az FIA utólag megbüntette őt, amiért látványosat fékezett a falban kikötő George Russell előtt a melbourne-i verseny utolsó előtti körében. A két autó még csak össze sem ért, és Russell maga veszítette el az irányítást az autója felett, ezért Alonso túlzásnak érezte, hogy az FIA ilyesmiért 20 másodperces időbüntetést szabott ki rá.

Az akkori versenyen a spanyol egy régi ismerőse, Johnny Herbert töltötte be a versenyzőbírói szerepkört. A korábbi F1-es futamgyőztesnek évekkel ezelőtt volt egy emlékezetes incidense a spanyollal. Akkor még a brit Sky Sports szakértőjeként dolgozott, és egy kritikája után megkapta Alonsótól, hogy ő egy eredménytelen senki volt az F1-ben, és ezért állt tévésnek…

Herbert elárulta, többek között ezt az összeszólalkozásukat is felemlegették most azok a dühös szurkolók, akik még halálos fenyegetéssel is zaklatták őt az ausztráliai ítélet után.

„Bíró voltam Melbourne-ben, és az utóhatások szörnyűek voltak. Özönlöttek felém a halálos fenyegetések a közösségi médiában. Szerencsére vastag a bőröm. Szánalmasnak találtam, hogy engem löktek a busz alá.”

„Pár évvel ezelőtt, amikor még a McLarennél volt, Alonso szinte minden versenyen szidta a motorját, és azt mondta, az egy GP2-es motor. Eléggé kihangsúlyozta. A Sky-nál dolgoztam, és azt mondtam, ha Alonsónak nem tetszik, akkor ott kéne hagynia a csapatot. Nem mondtam, hogy vonuljon vissza. Aztán élő adásban odajött hozzám Bahreinben, és odaszúrt nekem, hogy ő egy világbajnok és nem vonul vissza, én meg azért lettem kommentátor, mert nem voltam világbajnok. A szurkolók most ellenem használták ezt Ausztrália után” – mesélte.

„Tőrös emodzsikat küldtek, azt mondták nekem, tudjuk, hol laksz, meg fogunk keresni. A többségük spanyol volt.”

„Érthették volna, mert elég világos volt, hogyan történt, és a döntésről kiadtuk a közleményt. Voltak, akik azt mondták, nem vagyok megfelelő arra, hogy döntést hozzak, mert nem voltam világbajnok.”

Fernando Alonso és George Russell esete az 58. körben (Fotó: F1)

„A fenyegetések két hétig tartottak, és még most is érkeznek. Ez a közösségi média velejárója. Mindenkinek van véleménye, de nincsenek tényeik, amikkel alátámaszthatnák. Túl sokszor történik meg. A sportolók, és a sportbírók sok sportágban kapnak halálos fenyegetéseket, és sokan szenvednek emiatt. A szenny és a bántalmazás az élet minden területén jelen van, a hétköznapi embereknél is” – mondta Herbert, aki szerint a közösségi oldalaknak lépniük kéne ez ügyben.

A brit szerint Alonso maga is szégyellné, hogy egyes szurkolói miket engedtek meg maguknak. „Én tudok nevetni rajta, és szerencsések vagyunk, hogy ez nincs hatással ránk. De sokakat bánt. És amikor ez megtörténik, lépni kellene.”

„A kommentárok arról, hogy tudják, hol lakom. A tőrök és a fenyegetések, hogy bántanak… Nem értem ezeket az embereket, akik ilyet csinálnak. Ők nem igazi F1-szurkolók, és biztosra veszem, hogy Fernando is szégyenkezne, ha tudná, a szurkolói ilyesmiket csinálnak.”

Herbert végül kiemelte, a történtek sem rettentik el attól, hogy a jövőben is betöltse a versenyzőbírói szerepkört F1-es hétvégéken. „Ez sajnos hozzá tartozik. Melbourne-ben versenyzőbíró voltam, és általában a versenyzőbíró kapja a javát. Elfogadom, nem gond” – mondta Herbert.

Borítókép: Fernando Alonso és Johnny Herbert (Fotó: XPB)

További tartalmak