Musorujsag
Élő Eredmények

„Alonso sokkal többet érdemelne a sportágtól”

„Alonso sokkal többet érdemelne a sportágtól”

Racing News 365
Barátja szerint Fernando Alonso nem kapott annyit a Forma–1-től, amennyi járna neki, de hiszi, hogy az idő még korrigálni fogja ezt.

Az Aston Martinnal kötött új szerződése és a 45 éves koráig meghosszabbított F1-es pályafutása kapcsán többször elhangzott, Fernando Alonso kitartásának titkát a sikeréhség és a mindent felülíró versenyszeretet jelenti. A versenyzőtársak is csak kalapot emeltek a veterán bajnok előtt, és többen megjegyezték, el sem tudják képzelni, hogy lehet még ennyi idő után is a sportágban, ráadásul ilyen magas szinten.

A választ erre alighanem az jelenti, ahogyan Alonso pályafutása alakult. Miközben 2005-ben és 2006-ban az addig legfiatalabb kétszeres világbajnoka lett az F1-nek, a gyorsan érkező sikerek a későbbiekben hátat fordítottak neki. 2010 és 2012 között ugyan még volt bajnoki csaták résztvevője, a 2013-as barcelonai győzelme óta versenyt sem nyert, és a dobogóra is csak tavaly tért vissza rendszerességgel az Aston Martinnal.

Barátja, Pedro de la Rosa szerint világos, hogy Alonso többre lenne hivatott az F1-ben, mint a meglévő eredménysora.

„Mindig hittem, hogy végül minden kiegyenlítődik, és ő sokkal többet érdemelne a sporttól. Nem azért, mert olyan sokat áldozott érte, hiszen más versenyzők is tesznek ennyit, és ők is gyerekkoruk óta dolgoznak ezért. Inkább a szenvedélye, az elhivatottsága és a nyers tehetsége miatt. Több bajnoki címet érdemelne a kettőnél”

– mondta De la Rosa a Racing News 365 portálnak.

Pedro De La Rosa (Fotó: Bearne / XPB Images)

A volt versenyző hisz a sors igazságosságában, és reméli, hogy Alonso még vissza fog kapni valamit az elszalasztott lehetőségekből. „Mindig azt mondom, hogy az idő majd megadja neki, ami most hiányzik. Ugyanakkor magammal nagyon kritikus vagyok. Mindig azt mondtam: azért nem nyertem egy versenyt és bajnokságot sem, mert mások jobb munkát végeztek. Mindig egyenes voltam ennek kapcsán, mert fontos, hogy jól aludj éjszakánként. Amint elkezdesz hinni az igazságtalanságban, az rossz hatással van rád sportolóként.”

„Hinned kell, hogy azt kapod, amit megérdemelsz. Ugyanakkor Fernando alapvetően többet érdemel ennél” – fejtegette az Aston Martin nagykövete.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: Aston Martin)

További tartalmak