Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Hamilton, Russell: Végre javulás!

Hamilton, Russell: Végre javulás!

F1
Végre előrelépés a Mercedesnél. Lewis Hamilton és George Russell versenyképesebbnek érzi a további fejlesztésekkel felszerelt autójukat.

A negyedik és az ötödik időeredménnyel zárta az Emilia-Romagna Nagydíjának második szabadedzését a Mercedes párosa. Lewis Hamiltont és George Russellt csupán 14 ezredmásodperc választotta el egymástól, Charles Leclerc-rel szemben 0,4 másodperc volt a lemaradásuk.

A csillagosok versenygépére most kerültek fel az első nagyobb fejlesztési csomag azon elemei, amik Miamira még nem készültek el. Russellnél már az első szabadedzésen érződött, hogy valamivel jobb formában kezdték a hétvégét, mint az előzőket. Az egyszeres futamgyőztes azt az egy órát a második helyen zárta Leclerc mögött.

„Jól indult a hétvége” – állapította meg Hamilton. „Sokkal közelebb vagyunk, mint voltunk. Vagy legalábbis úgy tűnik. Meglátjuk, hogy alakul a holnap.”

„Igazán hálás vagyok mindenkinek a gyárban, hogy ilyen keményen dolgoztak ezekért a fejlesztésekért. Látjuk a javulást az autón és a pályán nyújtott teljesítményen.”

Lewis Hamilton piruettje (Fotó: Formula1/X)

Russell megerősítette, jobban állnak, mint az elmúlt két hétvégén. „Az autó ma nagyszerű volt. Lewis és én is egészen jónak éreztem a volán mögött ülve, ami igazán klassz. Meglehetősen versenyképesek vagyunk, közelebb, mint Miamiban” – állapította meg.

Hozzátette, az erősorrendben ettől még nem feltétlenül kerültek előrébb.

„Az időmérőn egyértelműen ki fog derülni, hogy ki hol áll. Szerintem jelen pillanatban a McLaren tűnik a favoritnak. Talán megint ők a leggyorsabbak. Nagyon gyorsak már Kína óta.”

„A mi csapatunk mindenesetre remek munkát végzett a fejlesztések elkészítésével, ami előrelépést jelent.”

„A csapat nagyon keményen dolgozott, hogy hamarabb elkészüljenek a fejlesztések, mint normál esetben készültek volna. Jó látni, mennyire motivált a csapat. Mindenki hajt, hiába volt nehéz az előző pár versenyünk. Mindenki javítani akar, és az autót ma igazán jónak éreztem. Holnap meglátjuk, hol végzünk az erősorrendben. Elég szorosnak tűnik, mert rövid a kör. Biztosan kicsik lesznek a különbségek.”

George Russell (Fotó: XPB)

Russell már csütörtökön elmondta, örül, hogy két sprinthétvége után végre három szabadedzést teljesíthetnek, és többet kísérletezhetnek az autójukkal. Most hozzátette: „Személy szerint nagyon élvezem a sprintet, de amikor nincs tesztlehetőség, akkor nem próbálhatunk csak úgy ki dolgokat. Ez az egyetlen sport a világon, ahol csak hatvan perc felkészülés engedélyezett a verseny előtt. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ezen a héten három óra gyakorlásunk van… Ez sem sok, de egyértelműen jókor jön.”

Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak