Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tökéletesen kezdett megújult autójával a Ferrari, de Leclerc nem ragadtatja el magát

Tökéletesen kezdett megújult autójával a Ferrari, de Leclerc nem ragadtatja el magát

F1
A sok újdonság ellenére nagyon sima napja volt a Ferrarinak Imolában, ám Charles Leclerc óvatosságra int és az időmérő fontosságára figyelmeztet.

Idén először versenyez hazai pályán a Ferrari és éppen ezen a hétvégén vetették be az idei első nagy fejlesztéseiket. Az SF-24-es szinte minden pontján megújult, az aerodinamikai működését alapjaiban változtatták meg, remélve, hogy jobb lesz az összteljesítményük, és a gyenge pontjukat jelentő lassú kanyaros teljesítményük is javul.

A bemutatkozás erősre sikerült. Charles Leclerc pénteken mindkét szabadedzésen a leggyorsabb volt. Az elsőn Carlos Sainz még 0,130 másodperces lemaradással követte a harmadik helyen, a második egy órában viszont fél másodpercre nőtt a hátránya, és visszacsúszott a 6. pozícióba.

A vörös autók teljesítménye a tifosi mellett egyes ellenfeleket is lenyűgözte. A Red Bullnál úgy érezték, ellenfelük komoly előrelépést tett.

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Leclerc megerősítette, valóban minden nagyszerűnek tűnik egyelőre. Már-már gyanúsan jónak… „Eddig minden egészen simán ment. Az autó érzésre jó volt, a fejlesztések úgy működnek, ahogyan vártuk, ami szintén jó hír. Igen, ez nagyon sima nap volt! Otthon versenyezni mindig különleges érzés. Sokat jelent mindannyiunknak, hogy a Ferrarival versenyezhetünk itt, és ilyen támogatást kapunk mindenkitől.”

„Jó lenne, ha a hétvége így folytatódna. Ugyanakkor a körülmények nagyot fognak változni holnapra, a szél teljesen megfordul, aminek valamennyi autóra nagy hatása lesz. Jól kell alkalmazkodnunk ezekhez a változásokhoz”

– intett óvatosságra a monacói.

Tekintve, hogy a Red Bull a jelek szerint ismét formán kívül van, és még nem is igazán érti, mitől, a ferrarisok bizakodhatnak. Leclerc azonban nem ragadtatja el magát. „A földön kell maradnunk. Ahogy mondtam, nagy változások várhatók holnap a pályaviszonyokban. A pályán elfoglalt pozíció a meghatározó itt, ezért az időmérő edzés rendkívül fontos lesz. El kell végeznünk a munkánkat az időmérőn. Sok dolgunk lesz még, és mindent bele fogunk adni, hogy jó időmérőnk legyen” – utalt arra, hogy a kvalifikáción az elmúlt hetekben voltak nehézségeik, ezért nem magától értetődő, hogy minden jól alakul egy erős nyitónap után.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Csapattársa nem volt maradéktalanul elégedett a péntekjével, ám mint elárulta, a második szabadedzésen látott visszaesése mögött bizonyos kísérletezések álltak. „Jó volt az első szabadedzés, igazán otthon éreztem magam az autóban. Aztán a második edzést amolyan tesztként kezeltük, kipróbáltunk pár dolgot.”

„Már elég régóta nem volt lehetőségünk tesztelni, mert egymás után két sprinthétvégénk volt. Tesztelni akartunk pár elemet, és kísérletezni akartunk a beállításokkal. Talán a rossz irányba mentünk, de vissza fogunk térni az első edzésen használt beállításokhoz, és holnap újra jobbak leszünk.”

A spanyol a fejlesztéseik hatásáról nem sokat tudott (akart?) mondani. „Ami a fejlesztéseket illeti, az eltérő pályák miatt nem érzed, csak reméled, hogy gyorsabbá tesznek. Majd a hétvége után mindent kiértékelünk, miután már mindenki kijátszotta az összes lapját” – mondta a spanyol.

Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak