Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Megszenvedett a győzelemért: Verstappen azt hitte, lelátón köt ki…

Megszenvedett a győzelemért: Verstappen azt hitte, lelátón köt ki…

F1
Igazi kötéltánc volt Max Verstappen imolai versenyének végjátéka – és kötélidegekre is szüksége volt hozzá. Elmondta, mitől lett ennyire nehéz, és hogyan maradt egyben fejben Lando Norris ostromakor.

Szenvedős lezárása volt ez egy szenvedős hétvégének. Max Verstappen jobban megizzadt az imolai győzelméért, mint eddig idén bármelyikért. A verseny elején még úgy tűnt, mindent az irányítása alatt tart: körről körre növelte előnyét Lando Norrisszal szemben, és biztonságosnak tűnő távolságban volt ahhoz, hogy bármilyen taktikával behúzz a győzelmet.

A kerékcseréje után azonban fordult a kocka. Míg egy ponton ő szenvedni kezdett az egyre alulkormányzottabb autójával, Norris McLarenje egy kisebb hullámvölgy után olyannyira életre kelt, hogy az utolsó körökre ledolgozta a korábbi 5 másodperc feletti hátrányát, és a célban csak 0,7 másodperc választotta el a címvédőtől.

„A közepesen nagyon jól ment” – mondta Verstappen. „Aztán ahogy átváltottam a kemény gumira – illetve úgy öt-tíz kör után –, úgy éreztem, nem biztos, hogy végig tudom ezt csinálni. A gumi kicsúszott a működési tartományából, és olyan volt, mintha jégen vezetnék. Igazán csúszós volt.”

Max Verstappen és Lando Norris (Fotó: XPB)

Verstappennek úgy kellett maga mögött tartania a gyorsabb Norrist, hogy közben nem hagyhatta el négy kerékkel a pályát, mert már volt három kicsúszása, és a következőért időbüntetés járt volna. És mindezt egy nehezen zabolázható autóval kellett megoldania.

„A hetes kanyarban majdnem a lelátón kötöttem ki. Legalábbis olyan érzés volt egy ponton. Nagyon nehéz volt. Igazán furcsa íveken kellett mennem”

– magyarázta a háromszoros világbajnok.

Verstappen úgy érzi, a Red Bull végig maga előtt görgette a pénteki nehézségeit. „Pénteken sehol sem voltunk a hosszú etapokon. Egyáltalán nem éreztem jónak. Még szombat délelőtt sem. Mentünk egy újabb hosszú etapot, de komolyan le voltunk maradva. Egyáltalán nem voltam elégedett. De aztán az időmérőn máris sokkal jobbnak éreztem az autót, ezért tudtam, hogy ma valamivel jobb lesz, de fogalmunk sem volt arról, hogy mennyivel jobb.”

„Nem volt túl sok gumiadatunk sem, és talán elszúrtunk valamit ezzel. A közepesen talán jól működöt, de a keményen meg egyáltalán nem. Ezt ki kell majd elemeznünk.”

Max Verstappen (Fotó: Red BullGetty Images)

A pályaszélesítései elmondása szerint egyébként a már korábban is fellépő alulkormányzásnak voltak köszönhetők, ami a kemény gumin csak erősödött. „Nagy volt az alulkormányzás a közepes gumin, és letértem párszor, elvétettem a csúcspontokat. Utána nagyobb ráhagyással mentem.”

„Az utolsó körök, amikor Lando utolért, már keményebbek voltak, mert muszáj volt a lehető legtöbbet használnom a pályából. Jobban kellett összpontosítanom. Minden kanyarkijáratnál biztosnak kellett lennem benne, hogy mit csinálok.”

Max Verstappen és Charles Leclerc (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Míg a korábbi versenyeken látott 20-30 másodperces előnye mellett még akár egy ilyen visszaesés is belefért nála, Verstappennek ezúttal vékony határvonalon kellett egyensúlyoznia: az egyik oldalról Norris fenyegette, a másikról a büntetés. Végül sikerült az utolsó körökig DRS-távolságon kívül tartania Norrist, akinek már nem is maradt ideje támadást indítani.

„Csak próbáltam túlélni akkoriban, de hirtelen láttam, hogy Lando növeli a tempót. Láttam, hogy zárkózik, és nem voltam benne biztos, hogy magam mögött tudom tartani. Körönként fél másodpercet hozott, ami sok.”

„Másfelől az ember nem tehet semmit. Nem préselhetsz ki belőle hirtelen fél másodpercet, amikor nincs meg az egyensúly. Csak próbáltam nem hibázni, túllépni az egyensúlyi problémán és gyors lenni az egyenesben. A hátsó szárnyunkkal elég gyorsak voltunk az egyenesben, és a végén ez segített” – magyarázta Verstappen, hogyan viszonyult Norris ostromához.

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red BullGetty Images)

További tartalmak