Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Magnussen egy sprinttel dobná fel a monacói hétvégét

Magnussen egy sprinttel dobná fel a monacói hétvégét

RaceFans
A Haas versenyzője, Kevin Magnussen úgy érzi, a sprintformátum felpezsdíthetné a Monacói Nagyíjat, ami annak ellenére, hogy továbbra is a legjobb F1-es események közé tartozik, a kevés előzés miatt kissé „furcsának hat.”

Mióta bevezették őket, a sprintfutamok megosztják a Forma–1-es közösséget: szurkolók és szakértők vitáznak arról, hozzátesz-e valamit a hétvégékhez a rövidebb verseny, vagy inkább rontja az élményt. A téma természetesen a versenyzőket is megosztja, Max Verstappen például rendre elmondja, továbbra sem szereti a sprinteket, noha az idei módosítások valamelyest javítottak rajta.

A Haas rutinos versenyzője, Kevin Magnussen a kezdetek óta megengedőbb. Ő többször kijelentette, van fantázia a sprintben, ami alkalmas arra, hogy felkavarja az állóvizet és megfűszerezzen egy hétvégét. Akár Monacóban is.

Az előttünk álló versenyhétvége kapcsán ugyanis arról beszélt, ő tenne egy próbát a Monacói Nagydíj formátumának megváltoztatásával. „Tudjuk, hogy ezen a futamon nincsenek előzések, szóval most, hogy az összes többi helyszínen egészen jó az előzések aránya és a versenyzés is egész jó, ez, hogy itt annyira keveset látunk, egy kicsit furcsa.”

Kevin Magnussen (Fotó: XPB)

Talán lehetne több időmérő, vagy egy sprintfutam, hogy egy kicsit felkavarjuk az állóvizet” – folytatta a dán, aki a kevés előzés ellenére továbbra is a monacóit tartja kedvenc Forma–1-es helyszínének. És a pályát is szereti.

„Vezetési szempontból ez a legjobb pálya az egész naptárban. Egészen fenomenális ezeken a szűk utcákon vezetni úgy, hogy minden irányból falak vesznek körbe. Az egész szezon során az a legélvezetesebb, amikor Forma–1-es autókat vezetünk Monacóban” – lelkendezett, majd végül jelezte, reméli, hogy a Monacói Nagydíj sokáig a sportágban marad.

„A Monacói Nagydíj része a mesterhármasnak (Indianapolis és Le Mans mellett), egyike azoknak a versenyeknek, amelyeknek a megnyerése nagyon különleges Maga a verseny is nagyon különleges, úgyhogy remélem, a naptárban marad” – zárta gondolatát.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak