Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Leclerc elhunyt édesapjára gondolt: „Ez volt a mi álmunk: itt versenyezni és nyerni”

Leclerc elhunyt édesapjára gondolt: „Ez volt a mi álmunk: itt versenyezni és nyerni”

F1
Meghatottan szállt ki a Ferrarijából Charles Leclerc. Közel két év után tudott újra versenyt nyerni, sikerével ráadásul a nagy gyerekkori álmát is valóra váltotta.

Az újabb győzelemre 688 napot, közel két évet várt, az első monacói győzelmére viszont több mint két évtizedet. Charles Leclerc most végre megcsinálta. Azok után, hogy egész hétvégén kiválóan vezetett, szinte szárnyalt a szülővárosa szűk utcáin, a vasárnapi 78 kör megtétele után felszabadultan ordíthatott bele a csapatrádióba.

Óriási kő esett le a szívéről, hatalmas teher a válláról.

Már a Forma–2-ben is hiába remekelt, még csak célba sem tudott érni a hazai versenyén. Az átok aztán a Forma–1-be is elkísérte. Kiesések, műszaki gondok, taktikai bakik – 2022-ig még csak célba sem ért sosem, aztán azon a versenyen a pole-ból bukta el a győzelmet.

2024 az ő éve lett. Legalábbis Monacóban.

Leclerc a 2022-es Osztrák Nagydíj, vagyis 688 nap után léphetett fel újra a dobogó tetejére, és a szívének legkedvesebb helyszínen, a szívének legkedvesebb pályán vetett véget az ínséges időszaknak.

„Erre nincsenek szavak! Annyira nehéz ez a verseny. Az a tény, hogy már kétszer rajtoltam a pole pozícióból, de nem tudtuk megcsinálni, csak még szebbé teszi. Természetesen sokat jelent. Emiatt a verseny miatt akartam egy nap Forma–1-es versenyző lenni”

– mondta Leclerc kicsit elérzékenyülve a leintés után.

Charles Leclerc (Fotó: Formula1//X)

Édesapjáról, a 2017-ben elhunyt Hervé Leclerc-ről is megemlékezett. Bevallása szerint már a verseny alatt is rá gondolt. „Érzelmi szempontból nehéz verseny volt, mert már tizenöt körrel a vége előtt csak azt reméled, hogy nem történik semmi. Már akkor elfogtak az érzelmek.”

„Be kell valljam, sokkal többet gondoltam édesapámra vezetés közben, mint hittem volna. Mindent megadott azért, hogy itt lehessek. Ez a mi álmunk volt: itt versenyezni és nyerni. Ez hihetetlen!”

Leclerc számára a sikert még különlegesebbé tette, hogy nemcsak hazai versenyt nyert meg, szó szerint otthon nyert, az utcákon, amiket gyerekként rótt, a sok-sok ismerőse előtt. „Nagyon hálás vagyok. A tiszteletkör különleges volt. Nagyon sok barátomat láttam az erkélyeken, ismerősöket. Nagyon-nagyon különleges volt. Nagyon sokat jelent, és a hétvégén kapott támogatás is nagyon sokat jelent. Nagyon köszönöm mindenkinek!”

Charles Leclerc (Fotó: XPB)

Maga a versenye kívülről egyhangú, unalmas volt, belülről viszont annál feszültebb. Oscar Piastri végig ott loholt a nyakán, figyelnie kellett arra, hogy a McLaren Lando Norrisszal ne kaphasson esélyt egy kerékcserére, ezért annyira vissza kellett fognia a tempóját, hogy az 5. helyen George Russell az ehhez szükséges távolságon belül maradjon.

„Igazán nehéz verseny ez. Az elején elég nagy ráhagyással mentünk, de hetvennyolc kört kellett mennünk a gumin, ami nagyon-nagyon nehéz volt. De jól kezeltük a gumikat. A verseny során muszáj volt ügyelnünk a George-dzsal szembeni különbségre. Aztán az utolsó tíz körben már jobban nyomhattam, és az autót elképesztőnek éreztem. Hálás vagyok a csapatnak, hogy az elmúlt hónapokban ilyen hihetetlen munkát végeztek, és megadták a lehetőséget, hogy végre megnyerjem ezt a versenyt. Nagyon különleges érzés” – mondott köszönetet a Ferrarinak az immáron hatszoros futamgyőztes.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak