Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Monacói Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang

Monacói Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang

MTI
A nemzetközi sajtó elsősorban a Monte-Carlóban pályafutása első futamgyőzelmét arató Charles Leclerc-t, a Ferrari versenyzőjét magasztalta a vasárnapi Forma-1-es Monacói Nagydíj másnapján.

Nagy-Britannia:

The Sun: „Charles Leclerc győzelemmel zárta le monacói pechszériáját hazai futamán. A valóságban viszont ez egy nagyon unalmas verseny volt, melynek során egyetlen előzés sem történt a top10-ben, az első és a 10. hely közötti versenyautók pedig pontosan ugyanabban a sorrendben értek célba, mint ahogyan elrajtoltak.”

Daily Mail: „Látványos baleset az első körben, aztán totális unalom. Ez volt a 2024-es Monacói Nagydíj, melyen Charles Leclerc megszakította pechsorozatát és hazai aszfalton győzött.”

The Guardian: „Hatodszor próbálta meg Leclerc megnyerni ezt a futamot, és most sikerrel járt, ráadásul a 26 éves versenyző diadala valóban emlékezetes lett, mert ő az első monacói versenyző, aki a Forma-1 1950 óta íródó történetében győzni tudott a hazai viadalán.”

The Telegraph: „Charles Leclerc örömkönnyek között ünnepelt, de az unalmas Monacói Nagydíj újabb kérdéseket vet fel a verseny jövőjét illetően.”

Charles Leclerc, Oscar Piastri, Carlos Sainz és Lando Norris (Fotó: XPB)

Spanyolország:

Marca: „Charles Leclerc harmadszor rajtolhatott a pole pozícióból Monaco utcáin, ám ezúttal sikerült élnie a lehetőséggel és megünnepelhette saját közönsége előtt aratott, eddig leginkább vágyott diadalát, amelyet 2021-ben és 2022-ben különböző balszerencsés esetek miatt nem sikerült elérnie.”

Mundo Deportivo: „Az életben mindenkinek hinnie kell valamiben. És amikor földre kerülünk, akkor felállni sokszor kell, hogy elérjük, amit célul kitűztünk magunk elé. Charles Leclerc álma az volt, hogy saját otthonának utcáin nyerjen Forma-1-es futamot. A balszerencse és a sors tovább váratta, mint amit remélt, sokszor a diadal közelébe került, de nem járt sikerrel. Újra és újra megpróbálta, és erőfeszítései most jutalommal jártak.”

As: „Monaco olyan volt, mint Monaco mindig. Balesetek, sztárok, Kylian Mbappé és verseny a hercegség utcáin. A világ leggyorsabb torlódása pontosan azt adta, amire mindenki előzetesen számított.”

Charles Leclerc (Fotó: Formula1//X)

Olaszország:

Corriere dello Sport: „Leclerc őrületes volt Monacóban. Micsoda fejes a tengerbe a győzelem után!”

Gazzetta dello Sport: „Leclerc, Te vagy Monaco hercege! A Ferrari delíriumban: hét év szünet után nyertek újra Monte-Carlóban.”

Tuttosport: „Leclerc könnyek, öröm és fájdalom között.”

Franciaország:                                                  

L’Équipe: „Leclerc megtörte az átkot. Öt sikertelen próbálkozás után sikerült győznie hazája nagydíján vasárnap.”

Le Monde: „Türelem és idő…A monacói Charles Leclerc vasárnap először nyerte meg hazai Forma-1-es futamát pályafutása során.”

Ausztria:

Kronen Zeitung: „Megtört az átok! Charles Leclerc pályafutása során először nyert hazai F1-es futamán, Monacóban. A Ferrari versenyzője rajt-cél diadalt aratott Monte-Carlóban.”

Kurier: „Hazai győzelem a Ferrari sztárja, Leclerc számára Monacóban. Baleset és bukás a Red Bullnál.”

Svájc:

Blick: „Tipikus Monacói Nagydíj! Miután mindenki elfoglalta a pozícióját, a pályafutása során itt először győztes Charles Leclerc minden kört az élen töltött.”

Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)
Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak