Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sainz: Leclerc a monacói dobogó tetején – az egyik legjobb kép, amit az F1-ben láttam

Sainz: Leclerc a monacói dobogó tetején – az egyik legjobb kép, amit az F1-ben láttam

F1
Kivételesen vezetett, és ki is járt már Charles Leclerc-nek a győzelem Monacóban, véli Carlos Sainz, aki egyszerre volt balszerencsés és szerencsés is a harmadik helyen.

Megvan a Ferrari idei második futamgyőzelme: Charles Leclerc aratta Monacóban. Míg a hazai versenyző egész hétvégén szárnyalt, Carlos Sainznak bele kellett törődnie, hogy ez nem az ő hétvégéje, bármenyire is szereti ezt a pályát. A spanyol harmadik lett a szombati időmérő edzésen, és harmadikként intették le vasárnap is, így a két ferraris együtt ünnepelhetett a dobogón.

Sainz előre felkészült rá, hogy nem lesz esélye a győzelemre, és már szombaton jelezte, szeretné, ha a csapattársa nyerne. A futam utáni sajtótájékoztatón hangot adott az őszinte örömének, amikor arról kérdezték, mennyit jelent neki a harmadik monacói dobogója.

„Ennél többet jelent az a tény, hogy Ferrari-versenyzőként vagyok harmadik, de főleg az, hogy látom a monacói csapattársamat a dobogó tetején állni a hazai közönsége előtt, a tifosi előtt, a szerelők előtt. Szerintem ez az egyik legjobb kép, amit a Forma–1-ben láttam, és rendkívül örülök neki és a csapatnak is. Megérdemli, mert hihetetlen szinten vezetett ezen a hétvégén, és igazán erős hétvégét rakott össze. És igen, ez már benne volt, mert mostanság nagyon jól vezetett. Nagyon jó nap ez a Ferrarinak és Charles-nak”

– mondta elismerően Sainz.

Fotó: XPB

Megkérdezték, mit látott ezen a hétvégén Leclerc-től, ami ennyire erőssé tette őt. „Azt láttam Charles-nál, amit mindegyik évben Monacóban. Ez a hazai versenye, nyilván nagyon elfoglalt, amikor Monacóban van, de semmi sem változott. Ő mindig rendkívül gyors volt Monacóban. Kivételesen teljesített. Az egyetlen különbség, amit láttam nála, hogy már az első szabadedzésen úgy tűnt, mintha a Q3-ban lenne.”

„Próbáltam erre a szintre jutni és nyomni, de aztán elszállt az önbizalmam, és miközben normál esetben fél tizedre vagyunk egymástól, ezen a hétvégén volt két-három megingásom a szabadedzéseken, és ezek miatt hátrányba kerültem a bizalom szempontjából, és nem tudtam eléggé közel kerülni az időmérőn” – ismerte el, hogy nem tudott mit kezdeni Leclerc-rel.

Így is dobogós lett, ami főleg azok után nagy szó, hogy az első rajtot követően az Oscar Piastrival való összeérésekor bal első defektet kapott. Bár folytatni tudta, azt, hogy visszakapta a harmadik helyét, a piros zászlónak köszönhette csak.

Carlos Sainz első rajt utáni defektje (Fotó: Formula1/X)

„Igazán jól rajtoltam, és volt egy amolyan lehetőégem az első kanyarban. Kicsit túlcsúsztam, nagy volt az alulkormányzás, és próbáltam tartani a pozíciót Oscar ellen, mivel lényegében ez az egyetlen előzési esély. Egy kicsit belecsúsztam a kijáratnál, és éppen csak összeértünk. Valamiért mintha mágnesként vonzanánk egymást Oscarral mostanság. Nem értem ezt, mert jól kijövünk, minden rendben, de valamiért mindig egymásra találunk a pályán.”

„Még csak nem is éreztem az összeérést, annyira finom volt, hogy nem láttam, nem éreztem, de amint kijöttem az első kanyarból, éreztem a defektet. Úgy nézett ki, ezzel véget is ér a versenyem. De szerencsém volt, hogy visszakaptam a harmadik helyet.”

Az autója szerencséjére nem sérült meg. „Nem, még a gumin is csak egy nagyon kis vágás volt látható. Az autóval nem volt gond, nem sérült meg. Éppen csak összeértünk. Egy kissé balszerencsés volt, hogy így defektet kaptam, de szerencsém volt a pozíció visszanyerésével. Onnantól egy új verseny kezdődött, és megvoltak a magunk lehetőségei, de egyik sem volt elég egyértelmű.”

Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Ezt követően jött a vonatozás, melynek során Sainz ugyan többször is fontolgatta, hogy bevetődik Oscar Piastri mellé valahol, végül mégsem tette. „Többször is kecsegtetett, de az első kör után, tudva, hogy Monaco egy mindent vagy semmit pálya, ahol ha rászánod magad egy előzésre, annak a legvalószínűbb végkimenetele az ütközés és a két autó kiesésének lehetősége, úgy éreztem, többet veszíthetek. Én is, Oscar is, a csapatom is. Monaco sajnos ilyen.”

„Voltak lehetőségeim az első tizenöt és az utolsó tíz körben is, de sosem voltak ezek tiszta esélyek, aminél megnézhettem volna, hogyan jövünk ki összeérés nélkül a kanyarból.”

„Péntektől tudtam, hogy nem lesz jó a tempóm. Pénteken én voltam a leggyorsabb a versenytempóban, és amikor ma megmutathattam, igazán jó volt, de Monacóban a pályán elfoglalt helyezés számít, és mi pozíciót vesztettünk Oscarral szemben szombaton” – összegzett Sainz.

További tartalmak