Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Red Bull dicséri Lawsont, de türelemre is inti...

A Red Bull dicséri Lawsont, de türelemre is inti...

PlanetF1
A Red Bull és a VCARB is látja a fantáziát a bikások tartalékversenyzőjében, a tavaly beugrósként több futamon is bizonyító Liam Lawsonban, viszont nagyon úgy tűnik, az új-zélandinak várnia kell arra, hogy megtudja, igényt tartanak-e rá állandó pilótaként.

Már debütálása előtt is az ígéretesebb fiatalok között tartották számon, tavalyi, hirtelen jött beugrása pedig tovább növelte az ázsióját, Liam Lawson azonban mégsem kapott lehetőséget arra, hogy 2024-ben a Red Bull egyik alakulatánál teljes állású pilótaként bizonyítson. Igaz, házon belül szintet lépett, hiszen egyedüli tartalékos lett és bevonták egy intenzív „felkészítési” programba.

Lawson jövője továbbra is kérdéses, sőt a legutóbbi hírek szerint F1-es lehetőségek tekintetében nem túl rózsás, a Red Bull ugyanis várhatóan meghosszabbítja Sergio Pérez szerződését, a VCARB pedig megtartja Cunoda Juki és Daniel Ricciardo kettősét.

Hivatalos ezt még egyik csapat sem erősítette meg, azt viszont mindkét istálló főnöke jelezte, Lawsonnak várnia kell, noha továbbra is tehetséges versenyzőnek tartják. Az idő pedig most talán épp a fiatal pilóta ellen dolgozik, hamar elkelhetnek ugyanis az elérhető ülések és ő könnyen F1-es lehetőség nélkül maradhat 2025-re is.

Kép: Red Bull

„Liam egy rendkívül értékes tagja a csapatunknak” – fogalmazott Peter Bayer, a VCARB csapatvezetője a PlanetF1-nek nyilatkozva. „Egyértelmű, hogy minden hétvégén velünk van. Sokat dolgozik a szimulátorban is, de mint sokszor elmondtam már, megvan mindkét versenyzőnk.”

„Teljesítményt nyertünk a két versenyzőnkkel és egyelőre nem tárgyalunk a 2025-ös helyzetről. Talán azért sem, mert luxushelyzetben vagyunk, mivel van egy nagyon erős, alulról építkező piramisunk” – utalt a Red Bull pilótaprogramjára. „Most a versenyekre fókuszálunk és ez így lesz a következő futamokon is, a nyári szünetig biztosan” – emelte ki.

Hogy Lawsonnak türelmesnek kell lennie, azt a Red Bull főnöke, Christian Horner is aláhúzta. „Még bőven van időnk. Jó látni, hogy a fiatalok jól teljesítenek. Liam vissza akar térni az éles versenyzéshez. De jól teljesítenek az F2-es és az F3-as pilótáink is. Erős tehetségeink vannak” – mondta.

Liam Lawson (Fotó: Red Bull)
Borítókép: Liam Lawson (Fotó: XPB)

További tartalmak