Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vasseur: Leclerc-ről nagy teher esett le, szintet fog lépni

Vasseur: Leclerc-ről nagy teher esett le, szintet fog lépni

Motorsport Week
Megszabadult a nagy nyomástól, mostantól egy fokkal feljebb lép Charles Leclerc? Frédéric Vasseur szerint így lesz.

Saját bevallása szerint a bajnokká válás utáni legnagyobb célját és álmát jelentette a hazai Monacói Nagydíj megnyerése. Charles Leclerc múlt vasárnap több év hiábavaló (és időnként fájdalmas) próbálkozás után végre felléphetett a dobogó legfelső fokára – miután egész hétvégén a legfelsőbb fokon versenyzett…

A korábbi monacói hétvégéken visszatérő téma volt a Leclerc-t hazájában sújtó átok. A versenyző elismerte, egyfajta megkönnyebbülést jelentett számára, hogy végre sikerült az áttörés, főnöke, Frédéric Vasseur pedig arra számít, hogy ez pozitív hatással lesz rá a folytatásban is.

„Most már nem fogják kérdezni tőle minden évben, hogy mi lesz jövőre, mi lesz ezen a hétvégén, bla-bla-bla! Ez most fontos volt, lehullt a teher a válláról a következő évekre a monacói győzelem kapcsán”

– állapította meg Vasseur.

„Néha elkövetett kisebb hibákat, mint az F2-ben, néha balszerencsés volt, mint az F1-ben az Alfa Romeóval, amikor fékhibája volt. Nem voltak kétségei, de egy kis nyomást jelentett ez számára, és nem csak Monaco kapcsán. Talán az önbizalma és az összes versenyhétvégéhez való viszonyulása szempontjából is most előrébb fog lépni.”

Charles Leclerc és Frédéric Vasseur (Fotó: XPB)

Vasseur tehát úgy érzi, a monacói sikernek hasonló hatása lehet Leclerc-re, mint általában a versenyzőkre az első futamgyőzelem vagy akár világbajnoki cím. A monacói most az összetettben is közelebb lépett Max Verstappenhez. Jelenleg 31 pont van közöttük, ami nem tűnik ledolgozhatatlannak.

A Ferrari főnökét megkérdezték, szerinte versenyzője bajnoki szinten is előrébb léphet-e a máig egyetlen bajnoki csatájához, 2022-höz viszonyítva. „Nem tudom, és nem is szeretnék következtetéseket levonni. Ez szerintem sokat fog segíteni neki az önbizalom szempontjából. A győztesek közös vonása, hogy egy idő után megszokják a győzelmet, és megvan a magabiztosságuk a helyzetek kezeléséhez. Még akkor is magabiztosak, ha történik valami, és tudják, legközelebb rendben lesz, kezelni fogják. Amikor vannak benned kétségek, az nagy különbséget jelent, és ilyen szempontból ő szerintem mindenképpen előrébb fog lépni” – vélekedett Vasseur.

Borítókép: Charles Leclerc és Frédéric Vasseur (Fotó: XPB)

További tartalmak