Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Verstappen: Alapvető probléma van, és világos, hogy nem értjük

Verstappen: Alapvető probléma van, és világos, hogy nem értjük

Speedweek, Motorsport
Mélyebben gyökerezik a Red Bull Monacóban kiütköző problémája, mint a csapat szeretné? Max Verstappen szerint fogalmuk sincs az okokról – Helmut Marko szerint a pályán kívül kell kezdeniük a keresést.

Tavaly Szingapúrban láttuk legutóbb annyira reménytelennek és tanácstalannak a Red Bullt, mint a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon. Max Verstappen lényegében már a pénteki két szabadedzés után leírta a hétvégéjüket, mondván, olyan problémák hátráltatják őket, amiket nem lehet pusztán más beállításokkal megoldani.

A címvédőnek nagyjából igaza is lett. Bár az R20-as szombaton az időmérőn versenyképesebbnek tűnt, és Verstappen talán akár a második rajtkockába is kvalifikálhatta volna, ha nem rontja el az utolsó Q3-as körét, a kívánt versenyképességnek a közelében sem voltak.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Verstappen szerint a kerékvetőkkel és az egyenetlen pályával kapcsolatos útfekvési problémáik nem újak, már 2022 óta megvannak, csak most ütköztek ki ilyen látványosan, mert ellenfeleik közelebb kerültek hozzájuk. A hollandot az aggasztja a leginkább, hogy nem látja még a fényt az alagút végén.

„Ez egy alapvető probléma, amit nem lehet megoldani heteken belül. Meg kell értenünk, hogy mi lesz, mert világos, hogy nem értjük.”

„Keményen dolgozunk, hogy megtaláljuk a problémát, és aztán megszabaduljunk tőle. Nem tudom, hogy meg tudjuk-e csinálni még idén, de jövőre remélhetőleg igen” – mondta kissé borúlátón Verstappen.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko eközben konkrétabban nyilatkozott a problémákról, és jelezte: talán nem a pályán, nem az autójukban kell csak keresniük a hibát, hanem az eszközeikben is. „Nehézségeink voltak a kerékvetőkön való áthajtással, a kenguru is szerepet kapott nálunk… Az időmérőn viszonylag jól alkalmazkodtunk ehhez, és abból indultunk ki, hogy Max az első rajtsorba kerülhet. De amikor van egy autód, ami ennyire ideges, akkor még egy olyan versenyzőnél is becsúszhat hiba, mint Maxnál. Emellett az első szektorban próbálta kiautózni az optimális időt, mert az volt az egyetlen szektor, amelyben gyorsabbak voltunk a Ferrariknál. Mindent beleadott, hogy a többi szektorban minimálisra csökkentse az időveszteséget” – magyarázta Verstappen Q3-as hibáját Marko a Speedweek oldalán vezetett rovatában.

„A probléma a szimulátorban kezdődik, amely azt jelezte, hogy az autónk nagyon jól fog menni a kerékvetőkön. Egyszerűen fogalmazva ez annyit jelent, hogy nincs meg a korreláció a szimulátor és a valóság között.”

„Nem a monacói az első pálya, amelyen ilyen problémánk volt, először Szingapúrban volt ilyen komoly a helyzet. A szimulátor mondott valamit, ami nem felelt meg a valóságnak. Ez az első tehát, amit meg kell vizsgálnunk” – magyarázta Marko.

Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

Hozzátette: „Bizakodunk, hogy legalább kideríthetjük, a szimulátor miért produkált ilyen adatokat, ami nem felelt meg a valóságnak. De Montreal is nehéz hévgége lesz számunkra.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: Red Bull/Getty Images)

További tartalmak