Komoly figyelem hárult az Alpine-ra a monacói futam után, de nem úgy, ahogyan azt a csapat elképzelte: noha összejött a pontszerzés, a témát Pierre Gasly és Esteban Ocon ütközése szolgáltatta. Erre az első körben, az alagút előtt került sor, miután Ocon megpróbálta átvenni csapattársa pozícióját. Bátor manővere viszont kudarccal és számára kieséssel végződött.
Az incidens a csapatvezetőt, Bruno Famint is felbosszantotta: a szakember kijelentette, a történtek nem maradnak következmények nélkül. Részleteket nem árult el, a sajtóban viszont híre ment, az Alpine akár eltiltással is büntetheti Ocont.
Ő maga már a futam után vállalta a felelősséget a történtekért, mégis számos kritika zúdult rá, mondván, nem először fordult elő az, hogy agresszíven harcol az aktuális csapattárs ellen, ez a viselkedés pedig pályafutását is visszavetheti. A versenyző azóta nem kommentálta az eseményeket, pénteken kora este viszont hosszú üzenetben írt róluk X-oldalán.

Ebben ismét jelezte, tisztában van saját felelősségével ugyanakkor vitatta Gasly állítását, miszerint nem tartotta tiszteletben a csapatutasítást. „Bár sok támogató üzenetet kaptam Monaco után, mélyen elszomorított a sok támadás és negatív üzenet a karakteremmel, a vezetési stílusommal és a pályafutásommal kapcsolatban” – kezdte.
„Sok ember kemény munkájának, támogatásának és áldozatainak köszönhetően a 2016-os debütálásom óta több mint 140 nagydíjon indulhattam. Mindig kemény versenyző voltam, és mint a legtöbb pilótának, nekem is volt részem incidensekben” – folytatta.
„Szerencsés vagyok, hogy olyan tehetséges és tapasztalt csapattársaim voltak, mint a futamgyőztes Sergio (Pérez), Daniel (Ricciardo) és Pierre valamint a kétszeres bajnok Fernando (Alonso). Csapattársak lévén gyakran egymáshoz közeli pozíciókból indultunk, ami bizonyos esetekben kemény csatákat és néha ütközést jelentett. Természetesen voltak hibáim” – ismerte el.

„Nem robotok vagyunk, hanem sportolók, akik a határokat feszegetik, hogy megvalósítsák az álmaikat és futamokat nyerjenek. Az F1 egy szenvedélyes sport, ahol az érzelmek sokszor a tetőfokukra hágnak. Ezt minden hétvégén érzem és látom a pályán és a közösségi médiában is. Jóban és rosszban is. De azok a durva ferdítések és torzítások, amiket az interneten láttam az együttműködési képességeimmel kapcsolatban, pontatlanok, bántóak és károsak” – húzta alá.
„Az első köreim óta profin és alázatosan állok a versenyzéshez. Ezeket az értékeket már kiskoromban belém nevelték. Bár mindenki törekszik az egyéni sikerekre, ez a sport mindig csapatsport lesz. Mindig követem az utasításokat és azért versenyzem, hogy a csapatommal együtt érjem el a maximumot. Vállalom a felelősséget a múlt vasárnapi incidensért. Örülök, hogy a csapat a kiesés ellenére pontot szerzett. Tisztelem Pierre-t csapattársként és versenyzőként is. Mindig profin működtünk együtt a csapatban. Ez így volt és így is lesz” – ígérte.
„Az F1-ben nincs jutalom kockázat nélkül, a rajtok pedig intenzívek, főleg Monacóban, ahol az első kör meghatározhatja az eredményt. Végső soron mind versenyzők vagyunk és a kemény, de tisztességes versenyzés teszi nagyszerűvé a sportágat és én is ezért imádom az F1-et. Már várom, hogy Montrealban versenyezzek a fantasztikus kanadai szurkolók előtt és várom a jövő izgalmas lehetőségeit is” – zárta gondolatát a versenyző, kinek üzenetére az Alpine is szívekkel reagált, ami ugyan nem egy hivatalos jelzés, de utalhat arra, hogy az eltiltás veszélye már nem fenyeget.
