Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ocon egyértelműé tette, ha nincs a baleset, akkor is távozik

Ocon egyértelműé tette, ha nincs a baleset, akkor is távozik

Crash, Sky
Az Alpine-tól távozó Esteban Ocon a Kanadai Nagydíj sajtónapján egyértelművé tette, akkor is elhagyta volna a csapatot, ha Monacóban nem ütközik csapattársával. Cáfolta azt is, hogy az incidens miatt kell kihagynia az első szabadedzést, melyen Jack Doohan vezeti majd autóját.

Az Alpine versenyzői a monacói futam első körében, az alagút előtt akadtak össze Ocon agresszív előzési kísérletének következtében. Noha Pierre Gasly folytathatta a versenyt és végül pontot is szerzett, a csapatvezető, Bruno Famin igencsak dühösen kommentálta a történteket, jelezve, azok biztos, hogy nem maradnak következmények nélkül.

Felmerült, hogy Oconnak „büntetésből” ki kell hagynia a kanadai futamot, igaz erre csak sajtóhírek alapján következtettek, maga az Alpine sosem utalt erre. A hét elején azonban bejelentették, Ocon az év végén távozik a csapattól.

Nem meglepő, hogy a bejelentés után többen felvetették, az ütközésnek bizony köze lehetett az Alpine döntéséhez, Ocon viszont a kanadai sajtónapon jelezte, anélkül is lezárta volna ötévegy együttműködését a francia istállóval. „Egyáltalán nem (befolyásolta a döntést). Egy olyan nagy cég, mint a Renault nem hoz döntéseket egyetlen pillanat alapján” – fogalmazott.

Esteban Ocon (Fotó: XPB)

Kiemelte, a döntést közösen hozták meg egy több hónapig tartó tárgyalási folyamat végén. „Fontos, hogy hosszú ideig tárgyaltunk és végül együtt döntöttünk úgy, hogy nem folytatjuk a közös munkát. Sosem volt titok, hogy az Alpine-nal és más csapatokkal is tárgyaltam” – húzta alá.

„Öt évet töltöttem ennél a csapatnál. Nagyszerű pillanatokat éltünk át és persze voltak nehezebb pillanataink is. De büszke vagyok arra, amit ezzel a csapattal értem el. Most eljött az ideje annak, hogy más izgalmakat, új kihívásokat keressek. Szerintem ez volt a megfelelő idő arra, hogy eldöntsük, véget vetünk a kapcsolatunknak” – emelte ki.

Ocon cáfolta azt is, hogy az Alpine „büntetésből” lépteti vissza őt az első edzéstől, hogy lehetőséget adjon az egyik fő esélyesnek tartott Jack Doohannek. „Elég sokszor találkoztam ezzel a felvetéssel a médiában, de egyáltalán nem igaz” – mondta.

„A csapatnak két szabadedzést mindenképpen át kell adnia egy újoncnak. És én itt adom fel az enyémet Jacknek. Ez a pálya kezdetben mindig nyers, sokat kell tisztítani rajta és öt rajthelyes büntetést is kaptam a futamra, szóval az időmérőm nem olyan fontos, mint általában. Inkább a futamra készülünk. A csapat ráadásul bízik abban, hogy az év során fejlődik az autó, szóval jobb most futtatni Jacket, mint az év végén, ahogyan azt általában szoktuk” – magyarázta.

Borítókép: Esteban Ocon (Fotó: XPB)

További tartalmak