A csillagosok először Monacóban vitték pályára új fejlesztéseiket, komolyabb előrelépést viszont a két aszfaltcsík jellege miatt inkább csak Kanadában vártak. Montrealban végül idei legjobb hétvégéjüket futották: George Russell megnyerte az időmérőt, a futamon pedig megszerezte a csapat idei első dobogós helyezését, harmadik lett. Lewis Hamilton közvetlenül mögötte ért célba.
Technikai igazgatójuk egy, a csapat oldalán megjelent videóban jelezte, a fejlesztési csomag valóban a várakozásoknak megfelelően működött, ebben viszont benne volt az is, hogy a montreali pálya és az ottani körülmények jobban feküdtek az autónak.
„Számítottunk rá, hogy a fejlesztések jól teljesítenek majd” – fogalmazott. „Számítottunk arra is, hogy Kanadában jobb lesz, mint Monacóban volt, mert bár a montreali pálya is egyedi, inkább számít átlagosnak, mint a monacói. És így is lett! Jobb teljesítményt nyújtottunk. Az autó könnyebben vezethető volt, az egyensúly jobb, így a pilótáknak már nem kellett harcolniuk vele.”

A pilóták korábban többször jelezték, az autóval sokszor a határokat kell feszegetniük, ha jobban akarnak teljesíteni. Allison most arról beszélt, a fejlesztésekkel sikerült elérniük azt, hogy a W15-ös működési tartománya szélesebbé váljon.
„Jelentősen kibővítettük. De még sok a munka és ezt a következő pályán, Barcelonában is tudni fogjuk, mert ott rengeteg különböző kanyarkörülmény fogad majd bennünket, melegebb lesz a pálya, szóval szigorú teszt vár ránk” – emelte ki, majd megjegyezte, a Mercedesnek folytatnia kell a fejlesztést, ha később állandósítani akarja a jó formát.
„A változtatások határozottan jobbá tették az autót és ez minden helyszín esetében igaz lesz. Montrealban a pálya karakterisztikája miatt valószínűleg egy kicsit gyorsabbnak tűnt, mint amire alapvetően számíthatunk a következő futamokon” – mutatott rá.
„Ennek ellenére tudjuk, mire kell készülnünk és azt is, milyen fejlesztéseket tervezünk. A kihívás az, hogy ezek a fejlesztések úgy érkezzenek, hogy azzal a többiek nem tudnak lépést tartani. Ezt kell tennünk, hogy mint most, az erőfeszítéseinknek köszönhetően olyan jó hétvégénk legyen, mint a montreali volt” – zárta gondolatát.
