Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Aston Martin: Könnyelműen ítélkeznek felettünk

Aston Martin: Könnyelműen ítélkeznek felettünk

Autosport, AS
Fernando Alonso és Mike Krack is meg van győződve arról, hogy az Aston Martin képes lesz fordítani a vártnál gyengébb idei szezonján.

Imolában és Monacóban két pocsék hétvégét teljesített az Aston Martin, a Kanadai Nagydíjon viszont visszatértek a pontszerzők közé. Fernando Alonsót a 6., Lance Strollt a 7. helyen intették le. A spanyol versenyző a futam első felében sokáig tartotta maga mögött Lewis Hamiltont, aki végül a boxutcában, egy gyorsabb kerékcserével jutott túl rajta. Azt követően nem tudtak beleszólni a három élen haladó csapat küzdelmébe.

„Nem kezdhettünk sokat az élmezőnnyel, mert gyorsabbak voltak nálunk, a mögöttünk lévőkkel szemben viszont megvolt az előnyünk. Védekeztem Lewis ellen, de az övé volt az egyik leggyorsabb autó vasárnap” – mondta a spanyol, aki külön megdicsérte a mezőnyt, amiért a vizes pályán senki sem követett el hibákat. „Lényegében két méter széles volt csak a pálya a száraz ív miatt, és ez nehéz volt. Meglepett, hogy olyan sok körön át nem volt baleset. Gratulálok mindenkinek!”

Alonso úgy érzi, a kettős pontszerzéssel a maximumot hozták ki a hétvégéjükből. Ez egyúttal jelzi, hogy az Aston Martinnak még mindig van hová fejlődnie.

„Nekünk kell javítanunk az autón. Lassabbak vagyunk, mint az év elején, de tudjuk, miért, és szeretnénk a lehető leghamarabb újra versenyképessé válni. Folyamatosan tanulunk az autóról, az új elemekről. Emellett megnézed a többi autó filozófiáját, próbálkozol különböző dolgokkal. Az elmúlt hónapok nagyon produktívak voltak az autó megértése szempontjából”

– vélekedett a kétszeres világbajnok.

Főnöke, Mike Krack szerint a montreali erősebb teljesítményük annak is köszönhető, hogy a pálya az egyeneseivel és a rövid kanyarjaival feküdt az AMR24-esüknek. „Korai még kijelenteni, hogy mindent értünk. Sok dolgunk van még. De ezen a hétvégén egyet léptünk a helyes irányba. Most sok különböző pálya következik, és meg kell néznünk, mi a maximum ezzel a csomaggal a következő versenyeken, mert elég intenzív lesz” – fogalmazott a luxemburgi.

Fernando Alonso és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

„Ez a pálya most egyértelműen feküdt az autónknak. Gyorsak vagyunk az egyenesekben, nem kell akkora leszorítóerő, hatékonyság kell, jó DRS. Barcelonában vagy Budapesten talán nehezebb lesz az autónkkal a hosszú kanyarok miatt” – bocsátotta előre.

Alonso is attól tart, a hazai versenyén Barcelonában kevésbé lesz ütőképes az autója.

„Papíron Montreal jobb, mint Barcelona. Gondoltuk, hogy ez a pálya jobban fog feküdni nekünk. De meglátjuk. Tudom, hogy a csapat keményen dolgozik, hogy elkészüljön pár fejlesztéssel Barcelonára. Érdekes hétvége lesz, és újra mindkét autónkkal pontokat kell szereznünk”

– mondta.

Az Aston Martin a tavalyi dobogós helyek és az erős évkezdés után 2024-ben eddig alulmúlta a várakozásokat. Krack szerint azonban hiba leírni őket, és sokan igazságtalanul is kritizálják a csapatukat. „Tavaly ilyenkor megelőztük önmagunkat, most le vagyunk maradva a terveinktől. Ha a nagyobb képet nézzük, látni kell, hogy a csapatunk fejlődött. Tavaly jobbak voltunk, mint gondoltuk, és mindig mondtam, hogy ez egy felfelé emelkedő pálya, de mindig lesznek hullámzások, függően az ellenfeleink munkájától.”

„Megkérdezték tőlem, hogy nem működik a fejlesztésünk. Néha kicsit túl elhamarkodottan ítélkeznek felettünk, a csapat teljesítményéről, egy fejlesztésről, az autó teljesítményéről általában. Ezekkel a kérdésekkel kell szembesülnünk, de ha mindezt kivesszük a képből, én elégedett vagyok a csapat fejlődésével.”

„Muszáj keresztülmenned nehezebb időszakokon, és az elvárások sokkal magasabbak voltak idén a múlt év miatt. Muszáj keresztülmennünk ezen” – mondta Krack.

Fernando Alonso (Fotó: XPB)

A szakembernek meggyőződése, hogy az év hátralévő részében képesek lesznek látványosabb fejlődésre. „A versenyzők felett különösen gyorsan ítélkeznek. Ha megnézzük a trendeket, viszonyulhatsz hozzájuk pozitívan és negatívan is. Minél közelebb kerülsz az élmezőnyhöz, annál nehezebb. De ez nem kifogás. A célt kell szem előtt tartani, és végső soron nem csak szezonról szezonra, versenyről versenyre minősítenek minket.”

„Van egy tervünk, fejlesztjük a csapat infrastruktúráját, érkezik egy nagyszerű partnerünk a Honda képében, vagy egy nagyszerű partnerünk az Aramcóval, szóval nincs okunk negatívnak lenni” – állapította meg Krack.

Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: XPB)

További tartalmak