Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Sajtó: Felkeltette a Red Bull figyelmét a Mercedes új, hajlékony első szárnya

Sajtó: Felkeltette a Red Bull figyelmét a Mercedes új, hajlékony első szárnya

Formu1a.uno
Olaszországi beszámolók szerint gyanús a Red Bullnak a Mercedes látványos formajavulása mögött álló új első szárny, ezért már az FIA-t is kérték, vessen rá egy pillantást…

Az új első szárny körül forgott a Mercedes előző két nagydíjhétvégéje. Monacóban még csak George Russell autóján vetették be az új fejlesztést, amit Lewis Hamilton azzal állított a figyelem középpontjába, hogy panaszkodott, mert nem használhatta. Kanadában már mindkét versenygépen az újítás terelte a levegőt, és a csapat szerint ennek egyértelmű szerepe volt a látványos formajavulásukban, ami pole pozíciót és az idei első dobogójukat eredményezte.

Az új vezetőszárny a W15-ös autó eddigi problémáját hivatott korrigálni: helyre billenti az aerodinamikai egyensúlyt a lassú és a gyors kanyarok között. Míg a Mercedes autója hol az egyik, hol a másik kanyartípusban tudott csak jól működni, az új szárnnyal (és pár ehhez kapcsolódó további módosítással) a jelek szerint mostanra stabilabb és kiszámíthatóbb lett.

Az új szárnyuk a rivális Red Bull figyelmét is felkeltette. Az olasz Formu1a.uno beszámolója szerint a bikás csapat nem hivatalos úton felhívta rá az FIA figyelmét, hogy érdemes lenne megvizsgálni az új Mercedes-szárny menet közbeni hajlékonyságát…

„Világos, hogy szinte minden csapat képes elhajlítani a szárnyát bizonyos terhelések mellett a kör során. Több bennfentest hallva a tévéfelvételek megerősítik, hogy a W15-ös új specifikációjú első szárnya jobban elhajlik, mint az eredeti” – írta a lap, kiemelve, a statikus teszteken teljesen szabályosnak bizonyult a szárny.

Az FIA 2022-ben és 2023-ban technikai direktívák kiadásával igyekezett elejét venni a hajlékony szárnyak és aerodinamikai elemek használatának. Miközben a Mercedes új szárnya esetében egyelőre nem merül fel a szabályosság kérdése, az olasz lap információi jelzik, hogy az élen egyre szorosabb küzdelemben milyen irányokban próbálnak előnyre szert tenni a csapatok, illetve hogy egymás megfigyelésének ismét egyre nagyobb szerepe lehet.

Borítókép: George Russell (Fotó: Mercedes/Jiri Krenek)

További tartalmak