Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Montoya: Sargeant már tudja, hogy vége

Montoya: Sargeant már tudja, hogy vége

W Radio
A csapat korábbi versenyzője, Juan Pablo Montoya biztosra veszi, hogy Logan Sargeant már tudja, nem maradhat a Williamsnél. A kolumbiai szerint az is egyértelműnek látszik, hogy az amerikait Carlos Sainz váltja.

A Williams hivatalosan még nem jelentette be, hogy második alkalommal már nem hosszabbítja meg Logan Sargeant szerződését, egyre több forrás számol be arról, hogy az amerikainak távoznia kell – vannak olyanok is, akik szerint már a 2024-es szezon közepénél, hogy átadja helyét a Mercedes juniorjának, Andrea Kimi Antonellinek.

Azt, hogy az amerikai az út végére ért, a Williams és a McLaren korábbi versenyzője, Juan Pablo Montoya is biztosra veszi. Szerinte ezzel egyébként Sargeant is tisztában van, ezért hamarosan új lehetőségek után kell néznie, akár az F1-en kívül is.

„Bár hivatalosan még nem közölték vele, már tudja, hogy többé nem marad a csapatnál” – nyilatkozta a kolumbiai a W Radiónak. „Abban a pillanatban, amikor majd elmondják neki, hogy köszönik az előző éveket, ő megadták a lehetőséget, de sajnos nem működött a dolog, akkor egyúttal azt is mondhatják neki, hogy pihenjen és koncentráljon a jövőre.”

Juan Pablo Montoya (Fotó: XPB)

„Akkor Logan sokkal jobban ellazul majd és többé nem fog harcolni a helyéért. Nagyon nehéz dolga lesz, ha a Forma–1-ben akar maradni. A helyében először beszélnék mindenkivel, hogy érdeklődnek-e iránta” – folytatta a kolumbiai ex-versenyző.

„De ugyanakkor elkezdeném megvizsgálni az IndyCart és a WEC-et is mint lehetőséget a következő évekre nézve. Nehéz időszak van mögötte, és még mindig nehéz a dolga. Az F3-ban és az F2-ben nyújtott teljesítménye nagyon jó volt. Szomorú ez, mert ha megkérdezzük (Alexander) Albont, ő is elmondja, hogy gyors és jól dolgozik, de közben sok hülye hibát vét” – magyarázta.

Ami a Williams lehetőségeit illeti, a csapattal több versenyzőt is szóba hoztak, az utóbbi hetekben viszont a legtöbben arról írnak, Carlos Sainz veszi majd át Sargeant (vagy adott esetben Antonelli) helyét 2025-ben. A spanyol érkezése Montoya szerint is esélyes.

Kiemelte, a lépés bár most furcsának hathat, Sainz szerinte jó döntést hoz. „Carlos nagy valószínűséggel a Williamsnél köt ki. Ez jelenleg jobb választás, mint az Audi. Egy évek óta működő szervezet, amit átalakítottak és már felfelé ívelnek. Javulni fognak és még jobb csapat lesznek. Évről évre jobbak” – dicsérte a Williamst, ahol 2001 és 2004 között versenyzett.

Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Logan Sargeant (Fotó: XPB)

További tartalmak