Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Esélyt ad és önbizalmat, Ricciardónak már kellett a jó eredmény

Esélyt ad és önbizalmat, Ricciardónak már kellett a jó eredmény

FIA
A VCARB rutinos versenyzője, Daniel Ricciardo továbbra is úgy érzi, a Kanadai Nagydíjon nyújtott jó eredmény a segítségére volt, jövője és jelene szempontjából is, hiszen az ilyen teljesítményekkel kivívhatja a szerződéshosszabbítást, miközben motivációja is nő tőlük.

Nem a tervek szerint indult a nyolcszoros futamgyőztes szezonja: a fiatal csapattárs, Cunoda Juki az esetek többségében magabiztosan verte őt az időmérőkön és a versenyeken is, miközben Ricciardo többször elmondta, legnagyobb problémája továbbra is az, hogy nem tud folyamatosan jó teljesítményt nyújtani.

Kiugró eredményei tehát épp úgy voltak, mint szürke hétvégéi, Kanada előtt viszont – saját beszámolója szerint – leült a csapatával és egy „őszinte beszélgetés” során próbált rájönni arra, hogyan oldhatná meg problémáit.

Ez pedig a segítségére volt, Montrealban ugyanis egész hétvégén magabiztosan teljesített a változó körülmények ellenére. A Spanyol Nagydíj előtt ezzel kapcsolatban újra kijelentette, a kanadai hétvége fontos volt neki és tudja, sok ilyen eredményre van még szüksége ahhoz, hogy kiérdemelje új szerződését. De pont egy ilyen jó eredmény segíthet önbizalma visszaépítésében is.

Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

„Az eredmény mindig segít” – húzta alá a sajtótájékoztatón. „Érzés szempontjából egészen közel voltunk… ha azt nézzük, hol értem célba, még mindig nem voltam ott, ahol lenni szeretnék. De már nem voltam messze.”

„Kanadában az első edzéstől kezdve jó pozícióban voltunk, és ezt végig tartani tudtuk a hétvégén. Rég nem volt ilyen hétvégénk, vagyis nekem nem volt, szóval jó volt, hogy erősen kezdtünk és úgy is tudtuk folytatni. Az autóval is sikerült előrelépni. Bízom benne, hogy tartjuk a formát és a következő hétvégéken stabilabbak leszünk” – folytatta.

„Szóval, ez jó volt nekem, és azoknak is, akik drukkolnak nekem és tudják, képes vagyok erre. Szóval, ami engem illet, személy szerint nekem is kellett már egy ilyen hétvége. Szükségem volt rá, és mindenkinek jól esett” – magyarázta.

Ezt követően konkrétan a szerződés-esélyekről kérdezték. „Kanada nyilvánvalóan segített. Mint mondtam, kellett egy ilyen eredmény. Nyilvánvaló, hogy maradni akarok. Visszatértem a Red Bull családba, és nem tudom elképzelni magam máshol. Folytatni akarom. Rajtam múlik, hogy megbizonyosodjak róla, hogy folyamatosan jól teljesíthetek” – emelte ki.

* Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)

További tartalmak