Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Már régóta ezt keressük” – stabilizálni látszik jó formáját a Mercedes

„Már régóta ezt keressük” – stabilizálni látszik jó formáját a Mercedes

F1, ORF
A versenyzők elégedettek az autóval, akár az első két helyen is zárhatott volna a Mercedes – Barcelona eddig megerősíteni látszik a csapat utóbbi hetekben mutatott javuló formáját.

Talán segítette a Mercedest a kanadai pálya két hete, ám egyelőre semmi jele nem mutatkozik annak Barcelonában, hogy a csapat kikerülne a legjobbak közül. Ami azt illeti, a Spanyol Nagydíj péntekje éppen az ő vezetésükkel zárult, hiszen a második szabadedzésen Lewis Hamilton futotta a leggyorsabb kört. Az első egy órában még 7. brit délután 0,022 másodperccel előzte meg Carlos Sainzot, és 0,055 másodperccel Lando Norrist.

Hamilton elégedetten szállt ki az autójából. „Az első edzés elment. Egy bizonyos irányt vettem az autóval és elég sokat tanultunk. A második edzésen határozottan jobbnak éreztem, jó irányba változtattunk, és az autó ma igazán nagyszerű volt.”

„Nagyon meleg volt a pálya, kemény a gumiknak, főleg a hosszú etapokon, de nem érzem úgy, hogy nagyon messze lennénk. A köridőből nem vonnék le túl sokat. Az autó egyértelműen jobb. Van még munkánk vele. Aztán meglátjuk, tudjuk-e tartani a lépést a Red Bullokkal, a Ferrarikkal és a McLarenekkel”

– mondta Hamilton.

Külön köszönetet mondott a csapatának, amiért folyamatosan szállítják nekik a javulást hozó fejlesztéseket. „A gyárban mindenki nagyon keményen dolgozik. Ahogy minden évben, de most már megvan a sarkcsillagunk, jobban tudjuk, mit akarunk az autótól, és kis lépésekkel haladunk. Mindenki keményen dolgozik, gyártjuk az elemeket, amiket folyamatosan vetünk be, és nem csak itt-ott állunk elő nagy csomagokkal. Igazán hálás vagyok ezért. Kezdjük látni az eredményét, mert versenyzőként otthon érezzük magunkat az autóban.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

George Russell az első edzésen még gyorsabb volt házon belül (4. idő), a második gyakorláson viszont visszaesett a 8. pozícióba. Hátránya Hamiltonnal szemben egészen nagy volt: 0,458 másodperc. Toto Wolffnak volt rá magyarázata. „Feltartotta őt Hülkenberg a tízes kanyarnál. Négy és fél tizedet veszített, szóval addig ugyanolyan idővel állt” – mondta az ORF-nek.

Szerinte tempó alapján az első két helyen kellett volna végezniük.

„Látható az időeredményeken: ha nincs a forgalom, az első két helyen végeztünk volna. Ez jó. De holnap megint más lesz.”

Russellt nem igazán bosszantotta a végeredmény. „Az autó jól teljesít ezen a pályán. Lewis végzett az élen, amit jó látni. Nagyon erősnek éreztem a közepes gumin, az első edzésen a hosszú etapon pedig a leggyorsabb voltam. Még csak péntek van, de elég rég volt már olyan, hogy folyamatosan jók vagyunk” – állapította meg az egyszeres futamgyőztes.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Russell szerint a Mercedes egyértelműen lendületbe jött. „Délelőtt a hosszú etapunk volt a jó. Mi voltunk a leggyorsabbak. Egy körön még nem voltunk annyira jók, de délután már az időmérős tempó volt jó.”

„Jól érzem magam, izgatott vagyok, mert már régóta ezt keressük. Nem mehetünk a dolgok elébe. Lewis nagyszerű munkát végzett, remek kört ment délután, de tudjuk, hogy az időmérőn a Red Bull felgyorsul. Max ott lesz, a McLaren is gyors volt, Carlos is gyors. Jó csatára számítunk”

– intett óvatosságra.

Wolff szerint is korai még örülni. „Szép előrelépést tettünk, és próbálunk jó időmérőt és versenyt futni. A mai szépen fest papíron, de ez csak egy péntek.”

Az osztrák megjegyezte, azért nem minden kerek náluk. „Egyik versenyzőnk sem volt teljesen elégedett, látható volt a fedélzeti kamerán, hogy mindenféle irányban mozgott. Volt alulkormányzott és túlkormányzott is, de úgy vélem, mindenki másnál volt ilyen. Sok mindent lehet tehát még módosítani az autón, hogy jobban vezethető legyen.”

Megkérdezték, láttak-e komolyabb különbséget az üzemanyagszintek és a motorteljesítmények terén, ami akár félrevezetővé is teheti az eredményt. „Még nem tekertük fel teljesen a motort. Talán mások sem, de a beállítás versenyképes volt” – felelte Wolff.

* Ismétlések és az alsóbb kategóriák eseményeinek közvetítési időpontjai: www.m4sport.hu/musor
Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak